Tech

Az Adobe most már tényleg kivégzi a Flash-t

Dömös Zsuzsanna
Dömös Zsuzsanna

tech-újságíró. 2017. 07. 26. 16:00

Az Adobe leveszi kezét a Flashről, 2020-ra teljesen megszüntetik támogatását. A böngészőgyártók már egy ideje dolgoznak a kivezetésén, véget ér a többéves haláltusa.
Korábban a témában:

Éveket kellett várni erre a pillanatra, de az Adobe bejelentette:  végleg megválik a Flash-től. 2020 végén megszüntetik a Flash támogatását és terjesztését, addig is csak biztonsági frissítéseket kap az elavult technológia. Ezért arra kérik a fejlesztőket, hogy álljanak át valamelyik modern, nyílt szabványra. Ezzel együtt az Apple, a Facebook, a Google, a Microsoft és a Mozilla is közzétette, milyen módon tervezik a Flash kivezetését szolgáltatásaikból.

Az Apple 2011-ben elhunyt vezére, Steve Jobs volt az első, aki erősen ellenezte a Flash-t amiért az sokszor nem működik megfelelően, és a hackerek is előszeretettel használják ki sérülékenységeit, ezért 2010-ben megszüntették annak támogatását iOS-en. Több biztonsági cég is arra figyelmeztette a felhasználókat korábban, hogy inkább távolítsák el gépükről a szoftvert.

Az Adobe döntésének legnyomósabb oka a szoftver elavultsága. A fejlesztők nagy része átváltott már olyan nyílt szabványokra, amikkel ugyanaz a feladat elvégezhető, ami a Flash-sel is, maga az Adobe is láthatóan a HTML5 technológia felé kezdett fordulni 2015 végén.

Ahogy blogposztjában írja a cég: az olyan nyílt szabványok, mint a HTML5, a WebGL és a WebAssembly beértek az elmúlt évek során, és elérhető alternatíváivá váltak a webes tartalomfejlesztésnek. A böngészőgyártók napjainkban pedig inkább már közvetlenül a böngészőbe építik a technológiákat, és nyugalmazzák a különböző beépülőket.

A jó hír: valószínűleg már most is meglehetősen “Flash-mentes” életet élünk. A Flash Player plugin iOS-en már 2010, míg Androidon 2012 óta nem elérhető. Az asztali böngészőkben is elkezdték kivezetni, a Google a Chrome böngészőben, a Mozilla pedig a Firefoxban válik meg tőle fokozatosan, a Microsoft pedig az Adobe bejelentésével együtt közölte, hogy a Microsoft Edge és Internet Explorer böngészőkben is megválnak az Adobe technológiájától.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.