Tech

Kiterjesztett valóságos sisakot demózott a Lenovo

Aktívan használni kívánja a mesterséges intelligenciát jövőbeli termékeiben a Lenovo, új koncepcióik közt digitális asszisztenst, kiterjesztettvalóság-sisakot, okosruházatot és okosmellényt is bemutattak.

A Lenovo főként laptopjairól és hajtogatható Yogabookjairól ismert, de a kínai cég most a kettő-az-egyben gépeknél izgalmasabb koncepciókon töri a fejét.

A sanghaji Tech World konferencián nemcsak azt jelentették be, hogy újabb színekben kaphatók a Yogabookok, de számos új terméket, köztük egy Hololenshez nagyon hasonló kiterjesztettvalóság-headsetet is demóztak.

AR-SISAK

A daystAR nevű eszközről egyelőre annyit árultak el, hogy egy különálló (standalone) AR-sisak lesz, azaz nem kell hozzá sem PC, sem telefon, a feldolgozási egység és a szükséges hardverek a sisakban kapnak helyet. 40 fokos látószög (FoV) jellemzi, ennél többet azonban nem árultak el róla.

Korábban a Google-lel közös Tango Project keretében részt vettek már AR-fejlesztésben. Akkor a telefont okosították fel több kameráva és szenzorokkal, hogy az kiterjesztett valóságos appokat tudjon futtatni. A Phab 2 Pro volt a világ első AR-okostelefonja.

Forrás: Lenovo

HANGSZÓRÓ+PROJEKTOR

A SmartCast+ okos hangszóró annyiban próbálna többet nyújtani a ma ismert digitális asszisztensekkel felszerelt hangszóróknál, hogy egyben projektorként is használható.

Ha egyszer valódi termék válik belőle, a Lenovo azt is tervezi, hogy felismerje a hangokat és környezeti objektumokat, illetve a kiterjesztettvalóság-szerű élményt nyújtson a falravetítéssel. Hasonlóan működne mint az Amazon Echo.

Fotó: Lenovo

VIRTUÁLIS ASSZISZTENS

A Lenovo fejleszti saját mesterséges intelligenciával turbózott assisztensét. A CAVA (Context Aware Virtual Assistant) elmondásaik szerint okosabb lenne a Sirinél és Alexánál.

A cég mélytanulással (deep learning), arcfelismerő rendszerrel és természetes nyelvfeldolgozással vértezné fel a mesterséges intelligenciát. Így CAVA valóban meg tudná érteni az emberek üzeneteit és ajánlásokat tenne az alapján, mit mond neki a felhasználó.

Ha például közölnénk vele, hogy két óra múlva találkozónk van, az AI előtte csekkolná az időjárást és az aktuális forgalmat, így előre tudna értesíteni arról, hogy vigyünk esernyőt, vagy melyik útvonalat érdemes választani.

Forrás: Lenovo

OKOSMELLÉNY

A SmartVest nevű ECG-vel felszerelt ruhadarab ötletét is bemutatták, ami egész nap méri viselője szívritmusát.

Forrás: Lenovo

ÜGYFÉLSZOLGÁLAT

A mesterséges intelligenciával turbózott Xiaole nevű ügyfélszolgálati platformról is szó esett, ami az ügyfelekkel folytatott interakciókból folyamatosan tanulva sajátítaná el a minél természetesebbnek tűnő, emberi beszélgetést.

Mivel ezek a termékek még csak koncepció szintjén léteznek, még jó ideig várnunk kell rá. Az ugyanakkor jól látható, hogy a Lenovo is beáll azon gyártók sorába, akik a mesterséges intelligenciában látják a fogyasztói eszközök jövőjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik