Tech

Jönnek a reklámok a Messengerbe

Szűkebb körű bétateszt után a Facebook világszerte bevezeti a Messenger csevegőben elhelyezett reklámokat.

Miután a Messenger önálló platformmá vált ki a Facebookból, az anyacég azzal kezdett kísérletezni, miként monetizálhatja a felületet. Eddig nagyon jól megúsztuk az ingyen használható szolgáltatást, és nem kellett reklámokat néznünk, ez most véget érni látszik.

Arról már régóta pletykálnak, hogy a cég reklámokat helyezne el a csevegőben, először tavaly februárban szivárgott ki erre vonatkozó információ. Első körben Thaiföldön és Ausztráliában indította el hirdetési programjának bétáját a Facebook, amit most nemzetközileg is kiterjeszt.

 

Forrás: Facebook

A cég kedden jelentette be, hogy a világ összes felhasználójánál bekapcsolják a reklámokat, amik a Messenger app kezdő képernyőjén jelennek meg. Ezek közvetlenül a hirdető weboldalára, szolgáltatására, vagy egy olyan chatablakhoz vezetnek, ahol közvetlenül felvehető vele a kapcsolat.

Miután üzenetet váltottunk adott céggel, onnantól kezdve szponzorált üzeneteket is kaphatunk.

Kérdéses, hogyan fogadják ezt majd a felhasználók: ugyan arra lesz lehetőség, hogy átmenetileg letiltsanak bizonyos reklámokat, de teljesen nem lehet megszabadulni tőlük. A hirdetők minden bizonnyal örülnek, hiszen a Messenger 1,2 milliárd felhasználóján keresztül további potenciális vásárlókat érhetnek el kampányaikkal – a Facebooknak pedig tovább hízik pénztárcája.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik