Tech

Elon Muskék megépítik a világ legnagyobb akkumulátorát

A Tesla építi meg Ausztráliában a világ legnagyobb, lítium-ion akkumulátorra alapozott energiatároló rendszerét, amelyet a Neoen francia csoport által működtetett szélerőműpark táplál - jelentette be az amerikai vállalat pénteken.

Az együttműködés Elon Musk márciusban tett ígéretének eredménye: akkor a techvezér azt mondta, hogy a Tesla képes megépíteni egy olyan energiatárolót Dél-Ausztráliának, aminek köszönhetően stabilabbá válhat az áramellátás. Mindezt 100 nap alatt – amennyiben ezt túllépik, ingyen adják az akkumulátor-farmot.

A 100 megawatt tárolókapacitású giga-telepet a Neoen Hornsdale nevű szélenergia-farmja fogja ellátni energiával, amit a Dél-Ausztrália fővárosától, Adelaide-től 230 kilométerre található Jamestownban építenek meg.  Az akkumulátornak köszönhetően az ellátás folyamatos lehet, és elegendő 30 ezer háztartás ellátására.

„Ez a rendszer háromszor erőteljesebb, mint a jelenleg létezők közül bármelyik másik a világon.” – mondta el Musk az adelaidei sajtótájékoztatón.

A megújuló energia felhasználásában ez rendkívül fontos lépés, hiszen tárolása költséges. Az energetikai átmenet egyik kulcskérdése az elektromos energia tárolása, amely lehetővé teszi, hogy a fel nem használt energiát olyan időpontban táplálják be a hálózatba, amikor nagyon erős a fogyasztás, azaz optimalizálni tudják a megújuló energiaforrások termelését.

Ausztrália számára különösen fontos a megegyezés, mivel a tavalyi év során többször is tapasztaltak rendszeres áramkimaradásokat. Ez a projekt lehetővé teszi, hogy megszüntessék a főleg a nap- és szélenergiát hasznosító rendszer hiányosságait Dél-Ausztráliában, ahol tavaly teljes egészében megszűnt az áramszolgáltatás az erős szél és az özönvízszerű esők következményeként.

(MTI,  Business Insider)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik