Tech

Terjednek a szexrobotok, de elég nagy rizikót rejtenek

A szexrobotok ugyan jó szolgálatot tehetnek az idős, mozgássérült és olyan embereknek, akiknek traumatikus élményt jelent a közösülés, ugyanakkor szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy az ilyen gépek komoly etikai kockázatot is hordoznak.

Arról korábban már mi is beszámoltunk, hogy léteznek olyan gyártók, akik folyamatosan dolgoznak azon, hogy egyre élethűbb szexrobotokat dobjanak a piacra, az Egyesült Államokban már vásárolni és bérelni is lehet ilyen gépeket, Londonban pedig már megszületett egy olyan „kávézó” terve, ahol erotikus kiborgok jelentenék a személyzetet.

A Responsible Robotics által frissen publikált beszámoló szerzői ugyan elismerik, hogy az ilyen jellegű gépek segítséget jelenthetnek azok számára, akik nehezen alakítanak ki intim kapcsolatot, a tanulmány készítői ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy ezek a robotok tovább gerjeszthetik a nők tárgyiasítását, és negatívan változtathatják a (nők részéről tanúsított) beleegyezés érzékelését, továbbá olyan vágyak kielégítését szolgálhatják, amik egyébként illegálisak.

Jelenleg négy gyártó foglalkozik szexrobotok gyártásával, ezek ára átszámolva 1,3 millió forinttól egészen 4 millió forintig terjed, de a cél természetesen az, hogy a tömeggyártással ezek a gépek egyre olcsóbbak, így szélesebb rétegek számára is elérhetők legyenek.

Ezen termékek egyike a RoxxxyGold névre keresztelt szexrobot, ami egy meglehetősen nyugtalanító funkcióval rendelkezik. A Frigid Farah néven futó választható módban a gép „személyisége” zárkózott és félénk, és ha valaki megérinti az intim területeit, akkor a robot nagy valószínűséggel arra ellenkezően reagál, és ez sokak szerint az erőszakolós fantáziák kiélését erősíti.

Az említett tanulmány egyik szerzője, Noel Sharkey, a Sheffield Egyetem mesterséges intelligencia és robotika professzora szerint sokan azzal érvelnek, hogy inkább robotot erőszakoljon meg egy ember, mint egy másik embertársát, viszont véleménye szerint azoknak is igaza van, akik szerint az ilyen „szexjátékszerek” csak felbátorítják az erőszakra hajlamos embereket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik