Tech

Augusztusban tér vissza minden idők egyik legjobb stratégiai játéka

4K grafikával, új hangzással tér vissza a Blizzard nagysikerű Starcraft nevű űrstratégiája, ami végre árat és megjelenési dátumot is kapott. 

A Blizzard bejelentette: augusztus 14-én jelenik meg a Starcraft Remastered kiadása, ami az ikonikus stratégiai játék mechanikáját és főbb elemeit teljes egészében megtartja, ám szebb és modernebb köntösben tálalja azt. Az 1998-as RTS új verziója főleg megjelenés és hangok terén kapott ráncfelvarrást.

Lényeges újítás, hogy a modern szemnek is szebb 4K felbontást is támogatja, profi játékosok tanácsai alapján a Blizzard pedig úgy döntött, hogy a játék a 16:9-es, és 21:9-es képarányban is élvezhető lesz a 4:3-as mellett, így a modern monitorok kijelzőjén nem fekete sávokat kell bámulnunk.

A teljesen újrarajzolt modellek mellett újravették a hangokat, a háttérzenét és a dialógusokat is, hogy a program hangzás terén is jobb élményt nyújtson. A Blizzard emellett egy új pontozáson alapuló ranglistával és matchmaking rendszerrel bővített, illetve a játékosok saját profilokat is készíthetnek, ahol nyomon követhetik statisztikáikat.

A mentés és szinkronizálás természetesen már a felhőben zajlik.

Az Ars Technicanak adott interjújában Brian Sousa, művészeti vezető több érdekességet is elárult a fejlesztésről: például, hogy bár a modelleket több szögből rajzolták meg a darabos mozgás elkerülése végett, de vannak olyan hibák az eredeti játékból, amiket szándékosan nem javítottak ki. Ilyen a napjainkban már kicsit butácskán ható útkeresési algoritmus, továbbra is számíthatunk alkalmanként összeakadó egységekre.

A StarCraft: Remastered előfeltétele a StarCraft Anthology telepítése, amit a Blizzard áprilisban már ingyenessé tett. A felújított és eredeti verzió közt egyetlen gombnyomással válthatunk majd játék közben, elég lesz megnyomni az F5-öt, hogy a régi és új verziót összehasonlíthassuk. Az újrakiadott verzió a Brood War nevű kiegészítőt is magába foglalja.

A játék 14,99 eurós (kb. 4600 forint) áron rendelhető elő PC-re és Macre a Blizzard webshopjából , a korai vásárlók három egyedi skint kapnak extraként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik