Tech
??????????

Van még egy Harry Potteres trükk a Facebookon

Birkás Péter
Birkás Péter

újságíró. 2017. 06. 26. 15:25

Húszéves a Harry Potter-könyvsorozat első része, és a regényfolyam jelentőségét jól mutatja, hogy még a Facebook is készült a jeles évfordulóra. Reggel már írtuk, hogy a megfelelő szavak posztolásával némi varázslat költözik a hírfolyamunkba, de nem ez az egyetlen facebookos trükk a mai napra.
Korábban a témában:

Ha már végigpörgettük az összes ismerősünk Harry Potteres posztját, és már kicsit unjuk a megfelelő szavak lekattintása után jelentkező animációt, akkor van egy jó hírünk: egyetlen kommenttel az is tesztelhető, hogy a Roxfort melyik házba sorolna minket a Teszlek Süveg.

Forrás: 24.hu

Ehhez nem kell mást tenni, mint bármilyen bejegyzés alá bekommentelni, hogy h-o-g-w-a-r-t-s.com, és a „rendszer” szépen választ nekünk egyet a négy híres ház közül. Ez a trükk persze nem feltétlenül a Facebook érdeme, sokkal inkább a beírandó oldalt üzemeltetőké, hiszen megoldották, hogy a linket begépelve és elküldve a közösségi oldal teljesen random kidobja valamelyik roxfortos házat.

Az említett “trükknek” köszönhető az is, hogy akárhányszor kommenteljük be a szóban forgó linket, az eredmény (jó eséllyel) mindig más lesz, viszont ha el is látogatunk a megadott címre, akkor ott kitölthető egy rövidke teszt, ami alapján sokkal biztosabbak lehetünk a Teszlek Süveg választásában, mintha csak szimplán a Facebookon gépelgetnénk.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

KODAK Digital Still Camera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.