Tech

Dubaj már idén tesztelni kezdi az önrepülő taxikat

Az Egyesült Arab Emírségek második legnagyobb városában nem viccelnek, ha a jövőről van szó: Dubaj közlekedési hatósága ugyanis bejelentette a légitaxi szolgáltatás tesztüzemének menetrendjét, ami még idén kezdetét veszi, méghozzá a német Volocopter gépeivel.

Dubaj még februárban jelentette be, hogy még idén elkezdik tesztelni az első légitaxikat. Az év elején közzétett elképzelés szerint már júliusban felszálltak volna az első gépek, de a tesztüzem átcsúszott 2017 utolsó negyedévére, amit a helyi közlekedési hatóság azzal indokolt, hogy biztosak akarnak lenni abban, hogy a rendszer készen áll, mielőtt az első repülő taxik megkezdenék a próbaútjaikat.

A csúszásnak ugyanakkor köze lehet ahhoz is, hogy a város az együléses Ehang 184 légitaxik használata helyett átállt a német Volocopter járműveire, méghozzá azért, mert a dubaji Közúti és közelekedési hatóság (RTA) biztonságosabbnak ítélte a kétüléses Volocopter 2X modelleket.

Az említett gépek teljesen elektromosak, 18 rotor emeli őket a magasba, és 9 különálló akkumulátor gondoskodik arról, hogy a repülő taxi gond nélkül tudjon közlekedni a levegőben. A gyártó szerint az akksik 40 perc alatt feltölthetők, és ezt követően a Volocopter 30 percet képes a levegőben tölteni. A gép átlagsebessége 50 km/óra, de képes elérni a 100 km/órát is.

A teljesen automatizált, sofőr nélküli gépek persze nem úgy fognak működni, mint a hagyományos taxik, tehát bemondásra nem szállítják el az utasokat bárhova, hanem előre meghatározott útvonalakon fognak közlekedni a kijelölt állomások között.

Az RTA szerint az első repülések október után kezdődnek, és a hatóságok úgy tervezik, hogy öt éven keresztül tesztelik a rendszert, továbbá kialakítják a megfelelő szabályokat és jogi környezetet, mielőtt a lakosság és a turisták számára is elérhetővé tennék az önrepülő taxi szolgáltatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik