Tech

Észnél kell lenni, ha letöltesz a Netflixről

A világ legnagyobb, már hazánkban is elérhető streamelős szolgáltatása, a Netflix tavaly decemberben tette lehetővé, hogy bizonyos tartalmakat letölthessünk a mobileszközeinkre, ami kiváló lépés volt a cég részéről, ugyanakkor –  főleg nyaralás előtt – érdemes tisztában lenni azzal, hogy a lehetőségeink bizony elég korlátozottak.

A Netflix tavaly decemberben élesítette azt a funkciót, amiért már régóta esdekeltek a szolgáltatás előfizetői: iOS-en és Androidon is elérhetővé vált a letöltés, így akkor is elindíthatók a kedvenc filmjeink és sorozataink, ha épp nem áll rendelkezésünkre a streameléshez szükséges wifi- vagy mobilnet kapcsolat.

Forrás: 24.hu

A teljes kínálat persze nem elérhető ilyen formában, de így is több száz órányi tartalom tölthető le a készülékeinkre, azonban vannak olyan kikötések, amiket a Netflix nem reklámoz, és érdemes tisztában lenni velük, ha mondjuk a nyaralásunk harmadik napján is szeretnénk élvezni a leszedett tartalmakat.

Az első és legfontosabb dolog, hogy a letöltött filmek/sorozatok nem maradnak örökké az eszközeinken. A Netflix-előfizetés nem jogosít fel a tulajdonlásukra, így csak 48 óráig tudjuk elindítani az okostelefonunkra, tabletünkre vagy a Windows 10-es notebookunkra leszedett mozgóképeket. Ha tehát valaki meg akar nézni egy egész évadnyi sorozatot, de nem biztos benne, hogy le is tudja darálni a részeket két nap alatt, az jobban teszi, ha több részletben töltögeti le az egyes epizódokat.

Ha ezt olvasva arra gondolsz, hogy „Minek? Majd leszedem újra, ha lejár a 48 óra!”, akkor jó, ha tudod, hogy a Netflix egyes tartalmainál nem csak 48 órás korlátozás van, de az is meg van szabva, hogy egy előfizető hányszor tölthet le adott tartalmakat.

A House of Cards a Netflix kínálatában
A House of Cards a Netflix kínálatában

Ennek oka, hogy bár a Netflix mostanában rengeteg saját filmmel és sorozattal áll elő, a kínálatában található mozgóképek jelentős része más filmstúdiók és tévécsatornák tulajdona, így a streamelős cég keze is meg van kötve, hogy hányszor engedheti az előfizetőinek a letöltést – ez a szám egyébként tartalmanként változhat.

A Netflix a Mashable portált ugyanakkor arról tájékoztatta, hogy a letöltési korlátot csak azoknál a címeknél alkalmazzák, ahol ezt a szerződésük előírja, de mivel erről nem lehet külön tájékoztatást találni a rendszerben (csak felugró üzenetként jön értesítés), ezért jó, ha észnél vagyunk, ha a letöltésre kerül a sor.

Csak olyasmit érdemes leszedni, amiről biztos tudjuk, hogy az elkövetkezendő 48 órában meg is nézzük, így nem érhet senkit az a kellemetlen meglepetés, hogy már nem éri el a begyűjtött cuccokat vagy figyelmezteti a rendszer, hogy nincs lehetősége többször letölteni a kiválasztott tartalmakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik