Tech

Békét kötött Taylor Swift és a Spotify

A freemium modell egyik legnagyobb kritikusa és ellenzője, Taylor Swift összes albumát elérhetővé tette a zenei streaming szolgáltatásokon, köztük a Spotify-on is, amellyel 2014-ben komolyan összebalhézott. Az énekesnő így szeretné meghálálni rajongói támogatását.

Taylor Swift menedzsment-csapata a Twitteren tette közzé, hogy az énekesnő eddig kiadott öt albuma elérhetővé vált az összes streaming szolgáltatás, így a Spotify, a Google Play, az Amazon Music, a Tidal és a Pandora Premium kínálatában is.  A csapat kommunikációja szerint Swift ezzel szeretné meghálálni rajongóinak azt, hogy már több mint 10 millió példányban kelt el 1989 című lemeze.

Az énekesnő 2014-ben döntött úgy, hogy a Spotify-on nem teszi elérhetővé zenéit, így tiltakozott a streaming szolgáltatás ellen, ami szerinte nem kompenzálja megfelelően a művészeket. Egyben az ingyenes streaming legaktívabb kritikusa is lett.

Swift ezután az Apple Musicon tette elérhetővé zenéit, 2015-ben a szolgáltatás kínálatában vált elérhetővé az 1989. Swift kapcsolata az Apple-lel sem volt felhőtlen, nem értett egyet a cég feltételeivel: az Apple a bevezető, ingyenes három hónap után nem fizetett egy fillért sem az előadóknak dalaik lejátszása után. Taylor ezért nyílt levelet írt a cégnek, aminek hatására az Apple beadta a derekát, és ezen változtattak, azóta az ingyenes időszak alatt is fizetnek az előadóknak.

Swift 2014-ben még azt mondta, hogy a zeneipar gyorsan változó világában a Spotify egy kísérlet, amihez nem szeretne hozzájárulni munkájával. Azóta a zeneipar igencsak átalakult, Swift pedig lehetséges, hogy új albumának kiadásához készíti elő a terepet. Többek szerint az is szerepet játszhat a döntésben, hogy Swift egyik legnagyobb konkurense, Katy Perry új lemeze éppen ma, június kilencedikén jelenik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik