Tech

A Google gépagya legyőzte az embert

A keresőóriás AlphaGo nevű mesterséges intelligenciája kétszer is elverte a világ legjobb gósának tartott 19 éves Ko Csiét, ezzel pedig átvette a vezetést a háromjátszmás menetben. Ezennel kijelenthető, hogy a világ legjobb játékosa immár egy mesterséges intelligencia.

Miután a Google által felvásárolt Deepmind AlphaGo nevű mesterséges intelligenciája tavaly legyőzte a legendás dél-koreai Li-Szedol nevű góbajnokot, most a világ legjobb gójátékosával vívott háromfordulós mérkőzéssorozatot. AlphaGo az első két játékot szoros küzdelem során, de megnyerte a 19 éves kínai Ko Csie ellen.

A Google mélytanulással foglalkozó részlegének igazgatója, Demis Hassabis szerint Ko első 50 lépése tökéletes volt, és az első száz lépésig nagyon szoros volt a küzdelem, végül a gépagy mindössze fél ponttal győzte le az embert.

Ko Csie feszegette AlphaGo képességeinek határait”

– írta Twitteren a szakember.

Ke is elismerően beszélt mesterséges ellenfeléről, miután hajszálnyival, de elvesztette az első meccset. Ő az „istenszerű” jelzővel illette AlphaGo legfrissebb verzióját, akit Master névre kereszteltek a fejlesztők.

Ko Csie-t alaposan megizzasztotta a gépagy. Forrás: Europress

„A mai játék másabb volt, mint az első. AlphaGo olyan lépéseket választott, amelyek szembementek azon elképzeléseimmel, miként lehet a legnagyobb eséllyel győzni. A játék félidejében abban a hitben voltam, hogy nagyon közel járok a győzelemhez, de AlphaGo nem így gondolta. Kicsit szomorú vagyok, és bánom is, mert úgy hittem, nagyon jól játszom.” – mesélte Ke a második vereség után.

A győzelem értelmében AlphaGo, a mesterséges agy bármelyik mai gójátékosnál is jobban játszik, holott még alig egy éve, hogy a Google bejelentette létezését a Nature tudományos szaklapban.

Először a profi Fan Hui-val mérkőzött meg, majd a legendás koreai Li-Szedollal. Li Szedol öt mérkőzésből négyszer szenvedett vereséget a gépaggyal szemben. Ezután a cég januárban továbbfejlesztette a gép tanuláson alapuló szoftvert, ami már a Master nevet kapta. AlphaGo Master a tesztek alatt 60 meccs során egyszer sem vesztett.

De mi is az a gó?

Az ősi kínai játék azért fontos a mesterségesintelligencia-kutatás szempontjából, mert sok tekintetben a sakknál is bonyolultabb és “emberibb”: míg a sakkban nagyon sok múlik a memórián, és a korábban lejátszott mérkőzések lépéseinek bebiflázásán, a gó tényleg arról szól, hogy ott és akkor gondolkozzon, tervezzen a játékos. A kétszemélyes játék lényege, hogy egy 19×19-es táblán minél nagyobb területet kell bekeríteni saját köveinkkel. A területfoglaláson alapuló játék szabályrendszere viszonylag egyszerű, de pont ezért kifejezetten bonyolult emberi stratégiai érzéket kíván. Nem is kezelhető olyan séma-alapú megközelítéssel, mint a sakk, ahol az igazi mesterek nem is a logika, mint inkább a sok ezernyi, mások által játszott meccs lépéseinek bemagolása segítségével gondolkoznak előre.

Ugyan az MI-fejlesztésben mérföldkőnek számító meccseket Kínában játszották le, a kínai kormány megtiltotta, hogy élőben közvetítsék az országban a gép és a kínai profi játékos összecsapását. A Google a YouTube-on közvetítette élőben a mérkőzéseket, az országban viszont tiltott a videómegosztóhoz való hozzáférés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik