Tech

Ősszel hatalmas South Park adagot kapunk az arcunkba

Kivételesen nem a sorozatról van szó, hanem az animációs széria alapján készült hasfalszaggatóan vicces és polgárpukkasztó videojáték folytatásáról, aminek végre van pontos megjelenési dátuma: idén októberben végre megint mi alakíthatjuk az örök negyedikes szereplők történetét.

A 2014-ben jelentős kritikai és közönségsikert aratott South Park: The Stick of Truth folytatásának az eredeti tervek szerint 2016. december 6-án kellett volna megérkeznie, de a játékot kiadó Ubisoft tavaly szeptemberben bejelentette, hogy 2017 tavaszára tolják az animációs sorozat szereplőivel készülő, de teljesen új sztorit elmesélő South Park: The Fractured But Whole megjelenést.

Erre végül megint csak nem került sor, viszont a kiadó a napokban végre konkretizálta a megjelenést: a játék 2017. október 17-én kerül a boltokba világszerte. A fejlesztést ugyan már nem az előző részt tető alá hozó Obsidian végzi, de ajáték elkészítésében most is részt vettek az eredeti sorozat alkotói, Trey Parker és Matt Stone is, a program pedig egyaránt érkezik PlayStation 4-re, Xbox One-ra és PC-re.

A három évvel ezelőtti sikerjáték folytatása a manapság divatos szuperhősfilmekből nyerte az ihletet, azon belül is főleg az Amerika Kapitány: Polgárháború-ból, így a korábbi rész varázslói és lovagjai után az örök negyedikes srácok most álarcos igazságosztóként fognak tevékenykedni, és két táborra szakadva küzdenek meg egymással és a városukat fenyegető egyéb veszélyekkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik