Tech

Szabad az út Csernobilba

Bari Máriusz
Bari Máriusz

tech-újságíró, kreatív. 2017. 05. 22. 12:31

Szuperalacsony áron vehetjük meg még egy hétig a S.T.A.L.K.E.R. posztapokaliptikus játéksorozatot, rovatunk egy emberként javasolja ezt minden olvasónak. Magyarázzuk, miért.
Korábban a témában:

Három játékban (Shadow of Chernobyl, Clear Sky, Call of Pripyat) értelmezte újra 2007 és 2010 között az ukrán GSC Game World játékfejlesztő csapat azt a világot, amit vagy Tarkovszkij Stalker című filmjéből vagy az azt ihlető Piknik az árokparton című, a Sztrugackij-fivérek által írt regényből ismerhetünk.

Most a hármat együtt meglepően jól leértékelve vehetjük meg egy hét erejéig, aki pedig jót akar magának (és lát egy hosszabb időszakot, ahol véletlenül két hét szabadságot kell kivennie), az megveszi. Kemény influenzajárványokat is mondanak idénre, időnk biztos lesz a sugárfertőzésre.

Az eredeti történet felütése zseniális, feszültségteremtésben a legtöbb idegencivilizációs történeten túltesz, űrlények vannak, idejöttek, teleszemeteltek mindent, aztán elhúztak, mi meg itt maradtunk ezen a rohadt bolygón – tudjuk ugyan, hogy van élet rajtunk kívül az univerzumban, de nem tudjuk, hogy hogyan néznek ki, milyen nyelven beszélnek vagy mit akarnak.

Azt viszont tudjuk, hogy nem vagyunk annyira fontosak, hogy felvegyék velünk a kapcsolatot. Amíg az emberek a protestáns bűntudat bugyraiban úsznak emiatt, addig páran bemerészkednek a látogatás helyét képező lezárt területre, a Zónába, ahonnan az idegenek látogatása után maradt furcsa tárgyakat próbálják begyűjteni, miközben enyhe katasztrófaturizmust is biztosítanak – ez egyszerre életveszélyes és igencsak jövedelmező – ők a stalkerek.

(Ez itt fent Tarkovszkij 1979-es Stalkerje, angol felirattal felszerelve, hangulatalapozóként mindenféleképpen érdemes megnézni, hogy SF- és általános műveltségünket már ne is említsük.)

A S.T.A.L.K.E.R.-játékokban hasonló a világ, csak az idegen civilizációt és az ezt borító egzisztencialista kérdésbukkakét sikerült kikerülni: megkaptuk helyette az újabb csernobili nukleáris katasztrófát, ami egyaránt átírta az ökoszisztémát és a helyi társadalmat.

A terepen vagy mutálódott állatok rontanak egymásnak, rosszabb napjainkon (ezekből sok lesz) pedig nukleáris anomáliákat kell kerülgetnünk, amik meg is tekerik az ismert fizikai törvényszerűséget – nem is nagyon láthatóak, ellenben meghalunk, ha beléjük sétálunk. Ezért szokás a Zóna világában csavarokkal járkálni, amikkel megdobálhatjuk a gyanús területeket, ha nem tűnik el, változik át vagy öl meg minket, akkor belemehetünk.

Ha ez nem lenne még elég, nukleáris viharok is vannak, amik pillanatok alatt elpusztítanak minket, ha nem fedett és védett területen vagyunk. Mindezek mellett más stalkerek is vannak a Zónában, akik az esetek nagy részében élő étel-, ital-, kötszer- vagy fegyverraktárat látnak bennünk (mert a sugárfertőzés első és legfontosabb, valamint legkönnyebben beszerezhető gyógyszere még mindig a vodka). Vagy éppen egy ellenséges zsoldoscsoport tagjai, mert barátokra a lehető legkevesebb eséllyel találunk itt.

A S.T.A.L.K.E.R. trilógia tehát egyszerre taktikai túlélőjáték, kelet-európai FPS és posztapokaliptikus thriller/horror, nem is akármilyen. És tekintve, hogy a Zóna legnagyobb értékét az anomáliákból visszamaradó tárgyak adják, amik egyszerre adnak nekünk különleges képességeket és sugárfertőzést is, még mikromenedzsmentről is beszélünk, nem is kevésről.

A játékok legnagyobb előnyét pedig pont az előbb említett hangulat és a hardcore túlélőmechanizmus adja – akármennyire vetjük össze a S.T.A.L.K.E.R.-eket a Fallout– vagy a Wasteland-szériával, távolról integetnek csak egymásnak. Ha kimegyünk a mezőre, meghalunk, ha belemegyünk a vízbe, meghalunk, ha csőre töltött shotgunnal szaladunk neki a felénk tartó sugárfertőzött kutyáknak, annyira csúfosan meghalunk, hogy ismétlést is kellene belőle látnunk.

A széria megköveteli tőlünk, hogy taktikával álljunk hozzá az élethez, a Zóna ugyanis nem viccel, megnyugvást csak az apró hangulatemelések és pillanatnyi megnyugvások adnak – kérdéses, hogy mennyire hat nyugtatónak a perzselő nukleáris ég alatt a pripjatyi óriáskerék vagy egy lángoló kuka mellett szomorúan éneklő stalker egy nem túl jól felhangolt gyakorlógitárral a kezében.

Amellett sem szaladhatunk el, hogy mindhárom játék moddolható, így gond nélkül elsétálhatunk amellett, hogy 8-10 éves játékokról van szó, legalább annyira megcsavarhatjuk a játékokat grafikailag, mint amennyire játékmenetileg is. Kiemelt, értelmetlenül nagy szeretetet mutatunk a Call of Pripyat és főként annak legerősebb modja, a MISERY felé, ami új szintre emeli a realizmust, a nehézséget meg a sugárfertőzést is – csont nélkül így gyárthatunk Dark Souls-nehézségű játékot az amúgy sem könnyed FPS-ből.

A játéktörténet egyik legkáeurópaibb pontját tényleg csak javasolni tudjuk – beszerezni most a Bundlestarsról lehet május 29-ig, sajnos csak vodka, alumíniumfóliás sisakbetét és távollátó nélkül.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.