Tech

Milliárdokra bünteti az EU a Facebookot

Nemcsak Orbán Viktor és kormánya húzta ki a gyufát az EU-nál: az Európai Unió versenyjogi hatóságai 110 millió eurós, azaz 34 milliárd forintos büntetést szabtak ki a közösségi oldalra, amiért a WhatsApp 2014-es felvásárlását megelőzően félrevezető adatokat szolgáltatott az átvilágítást végző szerveknek.

A büntetés oka, hogy miközben a felvásárlás felülvizsgálatakor a Facebook azt állította, hogy nem veti össze a felhasználók adatait a WhatsApp használók fiókjaival, valójában már az üzlet nyélbeütése előtt a közösségi oldal rendelkezésére álltak azok a technikai megoldások, amik lehetővé tették, hogy megtörténhessen a két platform felhasználóinak adategyeztetése (amire később sor is került).

A Facebook hivatalos közleményben jelezte, hogy nem szándékosan nyújtottak át félrevezető adatokat 2014-ben, illetve kitértek arra is, hogy az Európai Bizottság megerősítette, hogy az átvilágítás után két évvel felfedezett hibák nem voltak befolyással az összeolvadás elbírálására.

A hatóságok 110 millió eurós bírságot szabtak ki a közösségi óriásra, ami jelentős összeg, de még mindig eltörpül ahhoz képest (276 millió dollár, azaz 77 milliárd forint), amit az EU kiszabhatott volna, ha a cég 2016-os bevételének 1%-át határozzák meg bírságként.

A fizetendő összeg mérséklését az Európai Bizottság azzal indokolta, hogy a Facebook folyamatosan együttműködött a vizsgálat során, és elismerte a szabálytalanságot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik