Tech

A Facebook nekimegy a kormánypropagandának is

Egyre kifinomultabb módszerekkel terjednek a manipulatív, vagy megtévesztő hírek a Facebookon keresztül. Most már nem azok a sztereotipikus hackerek okoznak fejtörést a cég számára, akik bankkártyákat és jelszavakat lopnak, hanem azok, akik az emberek véleményét akarják befolyásolni. A közösségi oldal most arra próbál megoldást találni, hogy megállítsa a szervezetek és kormányok által indított, koordinált dezinformációs kampányokat, amelyeknek politikai céljuk van. 

Öt hónappal az amerikai elnökválasztás után a Facebook most ismertette, miként fog fellépni a közösségi oldalán terjedő propaganda és álhírek ellen. Egy 13 oldalas jelentésben tette közzé a cég biztonsági fejlesztésekért felelős csapata, hogyan védi meg a civileket a manipulatív viselkedéstől.

„Mivel a Facebook egyre jelentősebb szerepet játszik a párbeszéd előremozdításában, szeretnénk nyilvánossá tenni, milyen módon próbáljuk biztosítani, hogy a felület biztonságos fórum lehessen az autentikus párbeszédek folytatására. A világot nyitottabbá és összekapcsoltabbá szeretnénk tenni”- írta Alex Stamos, biztonsági vezető.

A Facebook az utóbbi időben több eszközt is bevetett az álhírek visszaszorítására, ám a problémával kapcsolatban egy még súlyosabb jelenséggel is szembe kell nézniük, a szervezett dezinformációval. Azzal, hogy egyes kormányok és szervezetek politikai célok érdekében rendszeresen, kampányszerűen tesznek közzé hamis tartalmakat, akár állami pénzből is finanszírozva.

Ez túlmegy pusztán az álhírek terjesztésénél. A cél érdekében ezen szervezetek célzott adatgyűjtést is végeznek a felhasználókról, akár kormányzati megbízásból. Komplett hálózatot hoznak létre hamis profilokból, hogy azokon keresztül manipuláljanak vitákat, és alakítsák a közvéleményt.

A bábprofilok nemcsak kommentelnek, de tudatosan lájkolnak és osztanak tovább olyan tartalmakat, amelyekkel saját véleményüket erősítik. A kamufiókokat adatgyűjtésre is használják: ha valakinek az ismerősi körét szeretnék feltérképezni, egyszerűen bejelölik, akár egy másik ismerősnek kiadva magukat.

Mit lépnek Zuckerbergék?

A cég az „információs hadművelet” gyűjtőkifejezést használja ezen eljárásokra. A helyzetet az teszi egyedülállóvá, hogy nem automatizált módszerekkel terjednek a félrevezető tartalmak, hanem olyan emberek koordinálják a kampányt, akik elkötelezettek a cél érdekében.

„Ki kell terjesztenünk a biztonsággal kapcsolatos figyelmünket az olyan hagyományos zaklató viselkedéseken túl, mint a hekkelés, kártevők és spamek terjesztése egészen a sokkalta finomabb és ravaszabb megoldások felé, beleértve a civil párbeszédek manipulálására és becsapására irányuló támadásokat”- írják a dokumentumban.

Az intézkedés részeként a kamuprofilokat kezdték el szűrni nemrég gépi tanulással, és az aktivitások elemzésével. Franciaországban ennek eredményeképp már 30 ezer profilt sikerült lekapcsolni.

A hamis profilok készítői sok esetben valódi felhasználók képeit lopják el, akár névvel együtt is. Mivel a fiókokat manuálisan, és nem automata módszerrel kezelik, ezért még nehezebb kiszűrni a rendszernek.

Ám mivel a fiókokat kezelő felhasználók egyszerre több profilt is kezelnek, ezért az aktivitási minták tehetik gyanússá azokat: sokszor egy időben kezdik el ugyanazokat a tartalmakat lájkolni, osztani, posztolni, vagy olyan csoportokba küldik a politikai tartalmakat, amelyek teljesen más téma köré csoportosulnak, például zenei csoportokba. Többek közt ezeket figyeli a Facebook nemrég bevezetett fejlettebb gépi algoritmusa.

Nemcsak a hagyományos támadásokra kell felkészülni. Forrás:Thinkstock

Az adatgyűjtés ellen biztonsági intézkedéseket vetnek majd be, például kétfaktoros azonosítással próbálják elejét venni annak, hogy a támadók személyes adatokat lopjanak. Ez a rendszer azonosításkor nem csak jelszót kér, de elküld egy kódot a mobilunkra, s azt is meg kell adni, hogy be tudjunk lépni a fiókba.

A közösségi oldal egyben tájékoztatni is szeretné a célba vett, vagy gyaníthatóan radar alatt lévő felhasználókat. Szorosabb együttműködés várható az állami szervekkel is, amelyek a választások védelméért felelnek. Számos más partnerrel együtt pedig tanítani is kívánják a felhasználókat a tudatos tartalomfogyasztásra, és arra, hogy miként ismerhetik fel a manipulatív, vagy akár kamu tartalmakat.

Globális probléma

A Facebookot sok kritika érte az elnökválasztás idején, azzal vádolták, hogy nem lép fel elég hatékonyan a közösségi oldalon terjedő álhírek ellen, amelyek befolyásolhatják a szavazók véleményét is. Mark Zuckerbergék szerint nem számottevő az álhírek hatása, mivel az oldalon található összes tartalomnak kevesebb, mint egy százalékát teszik ki.

A szervezetten terjedő propaganda jelenségére ugyan az amerikai választás alatt figyeltek fel, mint problémára, az más országokban is zavart kelthet. Az álhírgyár mindenhol ugyanolyan manipulatív és veszélyes, és mivel ez a csata már a Facebookon zajlik, csak a közösségi oldalnak van akkora befolyása, hogy tegyen ez ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik