Tech

Már előrendelhető a repülő autó

Az AeroMobil ma mutatta be a repülő autójának legújabb változatát, és ezzel egy időben elkezdték fogadni az előrendeléseket a limitált példányszámban megjelenő hibrid jármű első szériájára.

A repülő autókat gyártó szlovák AeroMobil korábban azt ígérte, hogy 2017-re megvalósítják sokak álmát, és elérhetővé válik a sci-fiket és a James Bond-filmeket idéző repülő autó, de az ígéretüket csak félig tartották be, hiszen a mai napon bemutatott új jármű csak 2020-ban lesz elérhető az előrendelők számára, mivel a vállaltnak még meg kell oldania, hogy be tudják indítani a sorozatgyártást.

Papíron az AeroMobil legújabb változata kifejezetten ütős járműnek tűnik: három perc alatt alakul át autóból repülőgép üzemmódba, egy tankkal 700 km képes megtenni a földön, míg a levegőben ez a távolság 750 km-re nő. Végsebessége négy keréken 160 km/h, a felhők felett viszont már 360 km/h sebességgel képes haladni.

Lévén nem egy hétköznapi közlekedési eszközről van szó, az új AeroMobil egészen különleges biztonsági megoldásokkal van felvértezve. A legfontosabb a beépített ejtőernyő, ami meghibásodás esetén is biztonságban visszajuttatja a járművet a földre, és ezt a megoldást egészítik ki a légzsákok, amik egyaránt fel vannak készítve a földi- és légi karambolokra. A jármű technikai adatai lenyűgözőek, érdemes pár percet eltölteni a cég weblapján elérhető látványos és részletes bemutató átböngészésével.

Forrás: AeroMobil

Az AeroMobilnak ez már a negyedik modellje, de az első olyan gép a cég életében, ami gyártásba kerül és megvásárolható, köszönhetően Patrick Hessel 3,2 millió dolláros tőkeinjekciójának.

Az előrendelhető változatot a monacói Top Marques autókiállításon mutatták be, potom 1,3 millió dollárért lehet hozzájutni a forradalmi hibrid járműhöz (konfigurációtól függően az ár akár 1,7 millióig is elszaladhat), ugyanakkor az még egyáltalán nem világos, hogy milyen jogosítványok szükségesek A Jetson család világát megidéző futurisztikus repkocsi használatához.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik