Tech

Új külsőt kapott a Google Play appbolt

Ne ijedjen meg, egyszerűbb, minimalista külsőre váltott a Google Play. Az appokat is új rendezési elv szerint találja meg.

Már két hónapja kiszivárgott, hogy a Google Play áruház új külsőt kap, de csak egy mostani frissítéssel gördül ki az átalakítás az androidos mobilozóknak. Az átalakítás elsősorban a Saját alkalmazások menüpontot érinti, de azt rendesen! Négy oszlopra bontották szét a felhasználók által használt appokat.

#1 Frissítések

Az első a frissítések. Itt csak azok az appok jelennek meg, amelyek frissítésre várnak, vagy éppen túlestek rajta, ekkor a szokásos Megnyitás gomb szerepel a program neve mellett. Persze ha rábökünk a nevére, továbbra is megnézhetjük, mit tartalmaz a frissítés, kik a fejlesztők, illetve hogyan értékelték az appot a felhasználók.

Felül a frissítendők, alul amik átestek rajta Forrás: 24.hu

#2 Telepített

Ezeke után a következő a Telepített oszlop. Itt azon appokat nézhetjük meg, melyek a kezünkben lévő adott eszközre telepítve lettek. Rögtön legfelül kiírja, hogy összesen hány darab van a készüléken, nekem jelenleg 71 darab, de én “nagyfogyasztónak” számítok.

Név, utolsó frissítés, utolsó használat és méret szerint kategorizálhatjuk őket Forrás: 24.hu

Szerencsére, aki épp optimalizálni szeretné a használatot, annak lehetősége lesz immár nem csak betűrendben, de utolsó frissítés, utolsó használat, sőt méret szerint is sorba rendezni az appokat. Így rögtön látjuk, mely appok pöffeszkednek a telefon tárhelyén, vagy melyek azok, amiket telepítésük óta egyszer se nyitottunk meg. Ideje törölni őket, s még ekkor sem vesznek el  végleg a süllyesztőben!

#3 Könyvtár

A harmadik oszlop ugyanis az úgynevezett Könyvtár, itt található minden a fiókunkhoz köthető alkalmazás. Azon appok serege, melyeket valaha is az adott gmailes fiókkal telepítettünk. Ez lehet egy korábbi telefon, tablet is, vagy egy olyan alkalmazás, ami mindössze egyszer kellett. Innen bármikor újratelepíthetjük őket egy új eszközre: ahogy bejelentkezünk a Google Play fiókba, itt megtaláljuk őket.

Arra azonban figyeljünk, hogy ha az app neve melletti X-re nyomunk, akkor az adott program többé nem lesz a fiókunkhoz kötve. Ez inkább akkor fontos, ha pénzt, adatot, energiát áldoztunk rá.

Itt megtalálható minden app, amit valaha telepítettünk Forrás: 24.hu

Béta

A negyedik, kevesek által használt oszlop a Béta: itt azok az appok és játékok láthatóak, amikre feliratkoztunk és teszteljük őket. A főoldalon az Early Access menüpontban kereshetünk fejlesztés alatt álló appokat és játékokat, így még kiadás előtt kipróbálhatjuk őket, cserébe segíthetünk a készítőknek javítani a hibákat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik