Tech

Van egy város, ahol a tinik inkább videojátékoznak szex helyett

Egy friss jelentés szerint a rendszeresen szexelő tinik száma New York városában 31-ről 27 százalékra csökkent az elmúlt években, ami 1997 óta a legalacsonyabb mért adat. És emellé az is kiderült, hogy a tinédzserek milyen időtöltést részesítenek előnyben az intim kalandok helyett.

A legtöbb szülő retteg attól, hogy a gyerekük rászokik az alkoholra vagy a cigarettára, viszont a New York Postban megjelent friss jelentés szerint a helyi tinik egészen másra függenek rá: a videojátékokra, amiért a szexről is hajlamosak lemondani.

A Nagy Almában élő tinédzserek közel fele (egész pontosan 45,6%) játszik minimum három órát naponta, ami 4 százalékpontos növekedés a 2013-ban mért 41,7 százalékhoz képest. A szövetségi Betegségkezelő és Megelőző Központ által készített jelentés ugyanakkor azt is kimondja, hogy egyre kevesebb tini nyúl alkoholhoz és dohányáruhoz, és az aktív nemi életet élők száma is csökken.

Forrás: Europress

A szexet kipróbáló fiatalok száma 31 százalékról 27 százalékra esett vissza a legutóbbi, 2013-as felmérés óta, és ez a legalacsonyabb adat, amit az 1997-ben kezdődött vizsgálat óta mértek. Ehhez persze érdemes hozzátenni, hogy ez csak a New Yorkban élő tinikre igaz: ugyanez a szám az egész Egyesült Államokat vizsgálva már kifejezetten magas: 41,2 százalék.

A város egészségügyi tisztviselői szerint az internet és a mobileszközök rohamos terjedése miatt nem meglepő, hogy a tinédzsereknél nő a videojátékkal töltött idő, ugyanakkor aggodalmukat fejezték ki, hogy a játék az egészséges testmozgás rovására megy – szinte biztos, hogy ez alatt nem a szexre gondoltak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik