Tech

Védjegyeztették a cyberpunkot, az internet forrong

Megint feljajdult az internet elé szorult, hangos, de egyben alaptalan véleményekkel felszerelkezett horda, most éppen a CD Projekt RED legújabb játéka kapcsán.

2013 óta tudjuk, hogy a lengyel CD Projekt RED nemcsak a The Witcher-szériával (és főként annak harmadik részével) méltó módon betonozza be magát a játéktörténelembe, hanem tapasztalatait a kelet-európai néphitből átemeli a neonkarcos jövőbe. Ekkor lett ugyanis teljesen biztos, hogy Cyberpunk 2077 címmel fognak nyitott világú kalandjátékot gyártani, ami mechanikájában (és enginejében) emlékeztethet ugyan a The Witcherre, hátterében és koncepciójában azonban korántsem – a játék ugyanis legalább annyira visszanyúl az R. Talsorian Games papír-és-kocka-alapú szerepjátékához, a Cyberpunk 2020-hoz, mint amennyire több mint harminc évnyi cyberpunk fantasztikumhoz is.

Az élet azonban, úgy tűnik, folyamatosan bukdácsol az iróniában: a játékot váró SF-rajongók egyszerre hördültek fel a múlt héten, amikor kiderült: a fejlesztő cég védjegyeztette a “cyberpunk” kifejezést – azt a szót, ami egyszerre adta (és adja) az alapot a Blade Runnerhez, a Mátrixhoz, a Tronhoz, a Ghost in the Shellhez és soktucatnyi, a vadjövőben játszódó kultusztermékhez. Tekintve, hogy az első generációs cyberpunk filmek és könyvek egyik fő témája a megacégek és a társadalom szélére szorult lázadók csatája és a túlkontrollált jövőben való túlélés volt (egyszerűsítünk, de kezdetnek ennyi pont elég), a rajongók pont azt vették elő, hogy a lengyel cég ugyanazt műveli, mint amit az ősellenségként viselkedő megacégek.

A CD Projekt RED Twitteren válaszolt az aggódó rajongóknak: egyfelől azzal, hogy a védjegyeztetés első körben önvédelmi és nem támadó mechanizmus a cégek részéről, így az övékéről is (így természetesen, mondták, náluk lesz a jogi alap ahhoz, hogy ők csinálhassák meg a játék esetleges folyatatását Cyberpunk 2078 címmel), másfelől a trademarkot már ők is megvásárolták a szerepjátékot fémjelző R. Talsorian Gamestől, tehát a cyberpunk már gyakorlatilag eddig is védjegyeztetve volt, csak senkinek nem tűnt fel. A védjegy ráadásul csak olyan esetekben tilthatja le a cyberpunk szó használatát, amely megzavarhatja a vásárlókat (egyszerűbben megfogalmazva: bármely olyan terméket, amelyről azt lehet hinni, hogy a Cyberpunk 2077-et kísérő kiegészítő); a szó már elterjedtségét tekintve is annyira gyakori, hogy nem is lehetne korlátozni sem köznapi használatban, sem pedig egyes műcímekben vagy alcímekben sem.

Persze, ha már az iróniánál tartunk, elég vicces, hogy pont az információ szabad áramlásán és a céges háttér megtagadásán alapuló zsánert védjegyeztetik, a szaksajtótól a rajongókig most mindenki azon imádkozik, hogy ha már annyira megbízható és kedvelt céggé küzdötte fel magát a CD Projekt, nem pont ebben az akadályban fog fennakadni. 2019-ig reménykedünk, a szaksajtós pletykák szerint ekkorra várhatjuk a készterméket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik