Tech

Kiüti a konkurenciát az új Xbox

Végre megjelentek az első pontos információk az idén érkező új Xbox konzolról, és a redmondi cég betartotta az ígéretét: olyan gépet építettek, ami még a tavaly megjelent PlayStation 4 Prónál is jóval erősebb.

A PlayStation 4 és az Xbox One megjelenése után az évek óta tartó „konzolháború” érdekes fordulatot vett, hisz a két nagy gyártó, a Sony és a Microsoft nem elégedett meg azzal, hogy ráncfelvarrást végezzenek az aktuális gépeiken, hanem elkezdtek dolgozni olyan verziókon, amelyek nemcsak formában térnek el a 2013-ban debütált modellektől, hanem hardverben is.

A Sony tavaly novemberben dobta piacra a PlayStation 4 Prót, és az is régóta tudható, hogy a Microsoft szintén készül egy új változattal, aminek a képességei meghaladják az Xbox One-ét.

Forrás: Microsoft

Az ideiglenesen Project Scorpio névre keresztelt fejlesztésről sokáig nem sok konkrétumot lehetett tudni, de most lehullott a lepel, hiszen a redmondi cég meghívta a központjába a Digital Foundry egyik munkatársát, és bemutatták neki a készülő játékgépet.

Mióta a Project Scorpio fejlesztése hivatalossá vált, a Microsoft rendre a valaha készült legerősebb konzolként hivatkozott a gépre, és a Digital Foundry cikkéből kiderül, hogy egyáltalán nem túloztak.

Az egyelőre még hivatalos névvel nem rendelkező új Xboxban nyolc x86-os processzormag található 2.3 GHz-es órajellel, negyven, 1172 MHz-es számítási egységgel, amit 12 GB GDDR5-ös RAM egészít ki 326 GB/s-os sávszéllel. Emellé jár még egy 1 TB-os merevlemez, és ellentétben a PS4 Próval, a Microsoft új gépében helyet kap egy 4K UHD Blu-ray olvasó is.

Hogy ez pontosan mekkora előrelépést jelent a konkurenciához, és az Xbox One-hoz képest, az tökéletesen leolvasható az alábbi táblázatból, amit szintén a játék- és hardverelemzéssel foglalkozó Digital Foundry szakemberei állítottak össze.

Forrás: Digital Foundry

És hogy mindez mit jelent a játékok nyelvére lefordítva? Csupa jót! A Microsoft egyelőre ugyan nem mutatott sokat abból, hogy mire is képes a hardver, de az elég meggyőzőnek tűnik, hogy a Forza 6-ot képes meghajtani natív 4K felbontás (3840×2160 pixel) és 60 fps mellett, ráadásul úgy, hogy a program a gép kapacitásának csak a 60-70%-át használja ki.

Nemrég még azt mondtuk, hogy a PS4 Pro a legjobb konzol, amit az ember ma megvehet, de a Scorpio megjelenésével ez azonnal megváltozhat. Hogy ez pontosan mikor lesz (és mennyiért), azt még nem tudni, és félő, hogy csak a 2017-es E3-on, a Microsoft július 11-én esedékes rendezvényén fog kiderülni.

Forrás: microsoft

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik