Tech

Arcról olvasnak az emberi chatbotok

Technológiai trendként legalább annyira nem tekinthetünk el az egyre erősödő chatbot-hullámtól, mint amennyire marketingtrendként sem – kérdéses, hogy mennyire fogunk idegenkedni tőlük.

Csak elvisz minket a technológiai evolúció arra a pontra, ahol kényelmesebben szembesülhetünk majd az ügyfélszolgálattal (bármit is jelentsen ez) Skypeon, Facebook Messengeren vagy bármilyen más appon keresztül, mert végre emberarcú lesz, szó szerint. Az új-zélandi, enyhén beszédes nevű Soul Machines új projektje, a Nadia vezet el minket ehhez a ponthoz – olyan virtuális asszisztensről vagy beszélgetőpartnerről van szó, amely jóval közelebb van az emberi viselkedéshez és értelmezéshez, mint eddigi, korábbi generációs kollégái.

A Soul Machines érdekessége ugyanis abban rejlik (leszámítva azt, hogy Cate Blanchett színésznő adta jellegzetes és igencsak kellemes hangját hozzá), hogy nemcsak látszódnak rajta érzelmek (pontosítsunk: képes helyzetfüggően imitálni az érzelmeket), hanem webcamen figyelve minket képes érzékelni azt, hogy mi milyen érzelmi állapotban vagyunk – hangunkból, arcunkból és ezek változásaiból egyaránt.

Az AI-khoz hasonlóan a hangzatosan csak EI-nek (emotional intelligence, érzelmi intelligencia) tipizált Nadia képes tanulni a beszélgetésekből, helyzeteket legalább annyira mint reakciókat vagy szókészletet – ha megváltoztatjuk beszélgetés közben arckifejezésünket vagy hanglejtésünket, Nadia érzékelni fogja ezt és úgy alakítja majd válaszait, hogy jobban illeszkedjen aktuális állapotunkhoz. (A rendszer atyja Mark Sagar, az University of Auckland professzora, aki korábban már két Oscart is nyert mozifilmekhez (Avatar, King Kong) használt, arcmimikával kapcsolatos motion capture technikáiért.)

Nadia bármennyire is jelent a jövőbe vezető, egészen progresszív megoldást, konkrét célra fejlesztették – az ausztrál fogyatékosügyi biztosítási rendszer (NDIS) ügyfélszolgálatán ő fogadja a fogyatékkal élőket. Mivel a helyi bürokrácia lassúsága és komplexitása egy átlagembert is a tűrőképessége határaira kerget, ez a fogyatékkal élőknél ez különösképpen így van: számukra egy helyzetérzékeny, segítőkész Nadia hatalmas segítségnek bizonyul.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik