A Twitter üzleti eredményei elég siralmasak - ezért könnyen felvásárlás célpontjaivá válhatnak
Tech

Tíz évet kaphat, mert epilepsziát okozó Twitter-üzenetet küldött

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 03. 19. 16:48

Előállítottak az amerikai hatóságok egy marylandi férfit, mert szántszándékkal epilepsziás rohamot okozó Twitter-üzenetet küldött. A 29 éves John Rivello a Newsweek című hetilap újságírójának, Kurt Eichenwaldnak küldött egy villogó képet, amely epilepsziás rohamot okozott nála az üzenet megnyitásakor. A feljelentés szerint a roham után a címzett napokig nem tudott dolgozni, beszélni és nem tudta használni a bal kezét.

“Megérdemelsz egy rohamot a posztjaidért” – írta a villogó fény mellé a december 15-i üzenet névtelenség mögé rejtőző feladója, aki így akart bosszút állni azért, mert az újságíró kritizálta írásaiban Donald Trump akkori megválasztott amerikai elnököt.

Eichenwald nyilvánosan is felfedte betegségét, a gyanúsított számítógépén pedig megtalálták a rohamot előidéző üzenet elkészítésének nyomait, köztük az epilepsziára vonatkozó internetes kereséseket.

Az újságíró ügyvédje szerint a közösségi médiában ez az első ismert olyan üzenet, amelyet azért kreáltak, hogy ne pusztán lelki, hanem fizikai sérülést is okozzanak a címzettnek.

Ha Rivellót bűnösnek találják emberölés vagy testi sértés kísérletében, 10 évig terjedő börtönnel sújthatják.

A Twitteren 318 ezer követővel rendelkező újságíró köszönetet mondott a hatóságoknak, és felfedte, hogy az eset ismertté válása óta több mint negyvenen küldtek neki hasonló, epilepsziás roham kiváltására alkalmas villogó üzenetet.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

CANNES, FRANCE - MAY 21:  Nicole Kidman departs after the 'How To Talk To Girls At Parties' screening during the 70th annual Cannes Film Festival at on May 21, 2017 in Cannes, France.  Celebrities, fans and the movie world have descended on Cannes for this year's festival of the screen. For seventy years The Croisette Boulevard has always been the centre of athe place watch the rich and dandy and people from all walks of life to promenade.  (Photo by Christopher Furlong/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.