Tech

Zuckerberg aggódik a világért

24.hu
24.hu

hírfaragó. 2017. 02. 17. 06:08

Mark Zuckerberg a BBC-nek kijelentette: sokan úgy érzik, hogy nem tudnak lépést tartani a globalizációval járó gyors ütemű változásokkal, és ma már vannak olyan mozgalmak, amelyek célja a visszalépés a globális szintű összekapcsolódástól.

Kijelentette: amikor létrehozta a Facebookot, a világ összekapcsolódásának célját senki nem vitatta, e globális összekapcsolódás évről évre szorosabbá vált, és ez tűnt a folyamatok fő irányának. Zuckerberg szerint azonban ma már ezt az elképzelés egyre inkább vitatottá válik.

Hozzátette: továbbra is hisz abban, hogy hosszú távon ez a globális összekötődési folyamat jobbá teszi a világot, ám elismeri azt is, hogy a globalizáció ideája bizonyos esetekben figyelmen kívül hagyta a saját maga által teremtett kihívásokat, és a mostanában tapasztalható jelenségek egy része az erre adott reakció.

A Facebook alapítója szerint ügyelni kell arra, hogy az emberi közösség globálissá válása mindenki számára hasznos legyen, mert ez nem fog automatikusan megtörténni.

Arra a felvetésre, hogy egyes találgatások szerint politikai szerepvállalásra készül, sőt akár indulhat a 2020-as amerikai elnökválasztáson is, Mark Zuckerbeg csak annyit mondott, hogy jelenleg ilyesmivel nem foglalkozik, most elsősorban a globális összekapcsolódás folyamata érdekli.

Az interjú előzménye, hogy Zuckerberg csütörtökön saját Facebook-profilján bemutatta egy körülbelül hatezer szóból álló esszéjét, amelyben szintén a globalizáció folytatása mellett áll ki. Az általa kiáltványnak nevezett írás ennek egyik fő kérdése, hogy “olyan világot építünk-e, amilyet mindannyian akarunk”.

Mint írja, a Facebookot most a legtöbben a barátokkal és a családtagokkal való kapcsolattartásra használják, de ő reméli, hogy ez a közösségi média a jövőben sokkal inkább összefogásra fogja serkenteni az embereket mindenféle jó cél érdekében, minthogy eredetileg erre – az emberiség összefogására – hozta létre. A világméretű összefogás lehetősége abból a szempontból megvan a Facebookon, hogy immár egymilliárd-nyolcszázhatvanmillió regisztrált használója van, több, mint bármely ország lakónak száma.

(BBC, MTI)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. március 16.
Botka László, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje (b) és Molnár Gyula, a párt elnöke a Kispesti Centrum Áruház parkolójában tartott sajtótájékoztatójukon 2017. március 16-án. Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.