Tech

Eljött a nap, amikor Trump azt mondja, amit mi akarunk

Mi kell ahhoz, hogy kesztyűsbábot csinálhassunk az amerikai elnökből? Háttérmunka korábbi nyilatkozatokkal és egy app, nem sokkal több.

Androidos készülékeken és a weben is elérhető a DJ Trump nevű videomixer app, amivel olyan mondatokat adhatunk Donald Trump szájába, amelyek korábban – vélhetően, remélhetően vagy sajnos – egyáltalán nem hangzottak el.

A feladatunk nagyon egyszerű – egyszerűen csak begépeljük az angol nyelvű üzenetet (a rendszer mutatja nekünk, hogy mely szavakat használhatjuk és melyeket nem – nyilván csak olyanokból dolgozhatunk, amelyek már korábban elhangzottak, legalább annyira hiányzik a rendszerből a “Hungary”, a “Hungarian” és a “twenty-four”, mint amennyire a “privatize” vagy a “bribe”), majd miután véglegesítettük, a rendszer az általa nyilvántartott Trump-nyilatkozatokból összeollózza nekünk azt a mondanivalót, amit begépeltünk. A videók Facebookon oszthatók egyedi linken keresztül, de a felhasználók egyelőre nem tudják beágyazni őket, így akit érdekelnek a készített videók, kénytelenek lesznek itt megnézni a publikusnak ítélt anyagokat.

A fejlesztők szerint a rendszerben körülbelül 4500 különböző szó kapott helyet (amely elég soknak számíthat – hiszen, ami az angol nyelvet illeti, az átlag anyanyelvi beszédhasználók alsó hangon 3000 szót használnak, passzív szókincsük rossz esetben is 15000 körül van, napi szinten viszont 500-1000 különböző szóval már jól el tudunk lenni ahhoz, hogy alapvetően tudjunk funcionálni, igaz, senki sem fog szövegíróként alkalmazni minket). Egy videó maximum 50 szóból állhat, a készített videókat pedig gond nélkül továbboszthatjuk, tartalmuk csak azoknak érhető el, akiknek továbbküldtük.

Érdemes hozzátenni – a rendszer eltérő hangerejű és minőségű videókból dolgozik, a szavak közé pedig nem helyez el apróbb szüneteket (mint ahogy az az élőbeszéd jellegétől elvárható lenne), úgyhogy nem a legtökéletesebb, ha profi munkát akarunk, nyersanyagot válogassunk YouTube-ról, hangvágáshoz meg Audacity-t, ingyenes lesz és jobb minőséget garantál. Ha viszont gyorsan akarunk válaszolni barátainknak a Messengerben arra a kérdésre, hogy mit csinálunk este – a DJ Trump tökéletes fegyver lesz a repertoárban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik