USA. THE NEW YORK. FACEBOOK OFFICES IN MANHATTAN
Tech

Felejtse el a szöveges keresést, a Facebook megint újít!

24.hu
24.hu

2017. 02. 02. 20:07

A mesterséges intelligencia már azt is felismeri, ki milyen ruhában van egy képen, vagy épp táncol-e a fotón.
Korábban a témában:

Reszkessen, aki el akar bújni a Facebookon, ugyanis rengeteget fejlődött a képfelismerő mesterséges intelligenciájuk – derül ki a Mashable cikkéből. Joaquin Candelára, a cég alkalmazott gépészeti tanulási igazgatójára hivatkozva azt írják, akár tagelés nélkül is tudunk majd a képekre keresni.

Candela azt írja, eddig a keresés alapvetően egy szöveges folyamat volt, még képek esetén is: a kép tagjeire, címére tudtunk rákeresni. A Facebook fejlesztéseinek köszönhetően azonban sokkal vizuálisabbá válik a keresés. Példának felhozzák, hogy ha az ember régi fotókat keres, lehetőség lesz szűkíteni az olyan képekre, amin fekete pólót vagy piros ruhát viselünk, vagy épp táncoló emberekre.

Az egész újítás a látássérülteknek szánt segítő alkalmazásból indult ki, ami kb. le tudta írni, mit ábrázol egy fotó.

Candela nagyon büszke a csapatára, és azt írta, az FBLearner Flow nevű mesterséges intelligencia platformjuk már havi 1,2 millió kísérletet futtat – hatszor annyit, mint egy éve. Erre épül a Lumos, a Facebook kép- és videókeresője. Ezzel – a fenti példánál maradva – olyan dolgokat lehet felismertetni az intelligenciával, hogy táncol-e valaki a képen.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Image: 73483992, A hamarosan forgalomba álló új Mercedes-Benz Citaro autóbuszok a budapesti Hősök terén, a járművek átadása alkalmából tartott ünnepségen, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.