Tech

Kína simán lenyomja Amerikát a számítógépversenyben

Jelenleg is övék a két leggyorsabb gép, és 2020-ra olyan rendszerük lesz, ami után Amerika is csak kulloghat.

Annyit ért, mint egy hógolyó a pokolban, hogy az USA tavaly tavasszal megtiltotta az Államokban bejegyzett gyártóknak, hogy szuperszámítógépekhez való alkatrészeket szállítsanak Kínába. Legalábbis erről tanúskodik a hivatalos kínai állami hírügynökség, a Xinhua bejelentése, hogy még az idén elkészül annak a brutális teljesítményű rendszernek a prototípusa, amit 2020-ban állítanának üzembe.

Ez a masina mintegy kétszázszor lesz gyorsabb, mint a Tianhe-1, amely az ország első szuperszámítógépe volt, és sokáig a világ leggyorsabb eszközének számított. Ráadásul ezzel bőven megelőzik majd az Egyesült Államokat is, hiszen a nagy rivális legalább három éves csúszásban lesz Kínához képest a saját, új szintet jelentő, úgynevezett exascale szuperszámítógép telepítése során. Az előnyük tehát a jövőben is csak nőni fog, hiszen a jelenleg a világ két legnagyobb teljesítményű számítógépe is Kínában található.

Házon belül

A trónfosztás 2016 nyarán volt, amely több szempontból is szimbolikusnak számított. Egyrészt ugyebár kínai versenyző (Tianhe-2A) előzött meg egy másik kínai versenyzőt (Tianhe-2), tehát az első hely házon belül maradt, ami igen komoly erődemonstrációként is felfogható. Pláne úgy, hogy ezúttal már nem az amerikai Intel által fejlesztett és gyártott Xeon Phi processzorokat, hanem a házon belül készülő ShenWei 26010 típusú komponenseket használták.

A szuperszámítógépeket általában nagyon komplex, nagy számítási kapacitást igénylő feladatok megoldására optimalizálják. Főként katonai és tudományos alkalmazások futtatására használják, és épp emiatt tiltotta meg az USA korábban az értékesítésüket a potenciálisan veszélyesnek ítélt országokba. Mert az egy dolog, hogy a szuperszámítógépekkel lehet modellezni az időjárás változását, illetve a globális felmelegedés hatásait, de az egy másik, hogy ugyanígy bevethetőek nukleáris kísérletek szimulálására, sőt a mesterséges intelligencia fejlesztésére, megalkotására is. Most már az is aggaszthatja az Egyesült Államokat, hogy ugyan bevezették a szuperszámítógépek összetevőivel kapcsolatos embargót például Pakisztán és az Egyesült Arab Emirátusok ellen is, de ők a kínaiaktól most már könnyedén beszerezhetik a szükséges alkatrészeket, illetve akár meg is vásárolhatják, ki is bérelhetik a szükséges számítási kapacitást.

(via The Verge)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik