Tech

Kamuhírek elleni “vakcinát” fejlesztettek ki brit tudósok

Bárki könnyen belefuthat egy álhírbe, de Cambridge végre harcba szállt a minőségi tájékoztatásért. A kutatásukban egész jól bejött az "oltás".

Aki a címből arra következtet, hogy egy injekciós tűvel befecskendeznek mostantól némi igazságszérumot azoknak a vénájába, akik hajlandóak mindent elhinni, ami az interneten le van írva, annak csalódást kell okoznunk.

A brit tudósok Cambridge-ben ugyanis olyan “vakcinát”, azaz pszichológiai eszköztárat fejlesztettek ki, amivel az ember felvértezheti magát a minden elöntő hülyeséggel szemben. A vakcina kifejezés nem is olyan marhaság, mint elsőre hangzik:

a lényeg az, hogy egy kis félrevezető, kamu információmorzsát hintenek el az alany fejében, így legközelebb felismeri a szervezete az áligazságokat.

Sander van der Linden, a kutatócsoport egyik tagja is azt mondta, a hamis infók olyan ragadósak és terjedősek tudnak lenni, valamint úgy replikálódnak, mint egy vírus. Ezért fel akarnak az alany fejében építeni egy olyan repertoárt, ami alapján felismeri a mintákból, ha álhírrel áll szemben.

Az egész nem egy légből kapott blődli, 2000 amerikain kísérleteztek, mielőtt az eredményeket publikálták volna. Két állítással szembesítették őket, ezek a globális felmelegedésről szóltak. Ha figyelmeztették az olvasót egy apró hülyeségre, legközelebb már felismerte a jelenséget a hírben, így kialakult egyfajta rezisztanciája.

Az álhírek terjedését egyre komolyabban veszik a kormányok, Németországban például attól tartanak, hogy befolyásolhatják a választást is. Nem csoda, a Facebookon, Twitteren, egyéb közösségi oldalakon vírusként terjedő álhírek az amerikai elnökválasztás idején is megjelentek. És emberek el is hitték, hogy a pápa Donald Trump mellé állt a kampányban, illetve Hillary Clinton fegyverekkel támogatta az Iszlám Államot.

(BBC News; a kiemelt képen egy olyan kamufotó látható, amin Bill Clinton hasonmását kényezteti egy nő)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik