Tech

Fényképről „loptak” ujjlenyomatot japán kutatók

A nagyfelbontású fényképezőgépeknek köszönhetően már egyáltalán nem tűnik biztonságosnak az ujjlenyomat alapú védelem.

Egy fényképről másolták le a rajta szereplő ember ujjlenyomatát japán kutatók, ami komoly biztonsági kérdéseket vet fel. Ecsizen Iszao, a japán Országos Informatikai Intézet professzora rámutatott: ezzel fel lehet törni az ujjlenyomattal védett telefont, laptopot, vagy akár kapukat.

A kísérletben Ecsizenről három méteres távolságban készült nagy felbontású fénykép, amelyen a kutató felmutatta két ujját. Ez elég volt ahhoz, hogy „ellopják” az ujjnyom-mintáját.

A problémának a legnagyobb japán mobilszolgáltató, az NTT is komoly figyelmet szentel, de elmondták: eddig még nem kaptak olyan panaszt, hogy bárkinek feltörték volna a készülékét az ujjlenyomat-olvasón keresztül.

Az ujjlenyomaton alapuló védelmet egyébként egy hatéves gyermeknek is sikerült már kicseleznie: ő egyszerűen alvó anyja ujját szorította a telefonja ujjlenyomat-olvasójához, majd több tízezer forint értékben vásárolgatott pokémonos relikviákat. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik