Tech

Akár 24 órára is leállhat a teljes internet 2017-ben

Egy teljes napra, vagyis 24 órára is leállhat a komplett internet valamikor 2017-ben – figyelmeztet James Carder, LogRhythm internetbiztonság-technológiai cég alelnöke. A Business Insidernek adott interjújában Carder arról beszélt, hogy nem technológiai problémáktól, hanem bűnözőktől kell tartani, a következmények pedig katasztrofálisak lehetnek.

Ha leáll az internet, a pénzügyi piacok összeomlanak.

A szakértő szerint, 2016-ban több, nagyon erős figyelmezető jel volt. Komoly támadások történtek, amik órákra leállították például a Twittert vagy a Spotifyt. Carder szerint ezek csak tesztek voltak, egy hatalmas támadás előkészületeinek során.

Az idei év másik kulcsproblémája a hamis hírek elleni küzdelem lesz, véli Carder. Szerinte ahelyett, hogy javulna a helyzet, sokkal rosszabb lesz.

„A befolyás hatalma lassan kicsúszik a nagy médiacégek kezeiből, és ezt egyszerűen nem hagyhatják annyiban. Válaszolni fognak a fenyegetésre, valószínűleg megpróbálnak majd valamilyen médiakorlátozást kiharcolni. Erre pedig az lesz a reakció, hogy a szólásszabadság nevében hackerek támadják majd a legnagyobb híroldalakat.”

Simon Howe, a LogRhythm ausztráliai és új-zélandi kirendeltségének vezetője szintén nem látja rózsásnak az előttünk álló évet. Ő az okostelefonokat megbénító, zsaroló vírusok elterjedésétől tart. Ezek a „ransomware” nevű programok eddig jellemzően laptopokat, és asztali számítógépeket támadtak. Letiltják a hozzáférést a készülékhez, vagy titkosítják a rajta lévő fájlokat mindaddig, amíg a tulajdonos el nem utalja a megfelelő összeget egy bankszámlára.

A telefonokat megtámadó vírusok majd olyasmivel fognak fenyegetőzni, hogy letörlik a készülékről az összes fotót, ha a tulajdonos nem fizet. „Gondolj csak bele: neked mennyit érne meg, hogy megmentsd az összes fotódat” – teszi fel a kérdést Howe.

(via Metro)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik