Tech

Pornót töltött le, kirúgták, mégis ő járt jól

Ha egy biztosítási ügynök munkája nem túl izgalmas, másban keres vigaszt. Aztán bajba kerül. Aztán mégsem. Tanulságos történet következik.

Az eset még idén januárban történt, amikor egy ausztrál biztosító mindenféle felmondási idő és végkielégítés nélkül kirúgta egyik alkalmazottját. A Port Macquarie’s Smarter Insurance Brokers azért vált meg rövid úton a kollégától, mert arról kiderült, hogy pornót néz a munkahelyi laptopján, ráadásul az eszközt saját házi szexvideóinak tárolására is felhasználta.

A Sydneyben élő fiatalember azonban nem hagyta annyiban a dolgot, és polgári peres eljárást indított egykori munkaadói ellen azzal a jogcímmel, miszerint nem lett volna joguk a történtekért eltávolítani őt az állásából, miközben munkájára egyébként nem volt panasz. És itt jön a meglepetés:

a bíróság jogosnak ítélte a sérelmeit, és megítélt neki tízezer ausztrál dollárt (közel 2,9 millió forintot).

A meghallgatásokon ugyanis bizonyítást nyert egyrészt, hogy a fiatalember nem munkaidejében, hanem ebédszünetben illetve a napi munka után foglalkozott a letöltött és tárolt tartalmakkal. A biztosító ugyan ezután azzal is próbálkozott, hogy a munkahelyi eszközök nem megfelelő használatát rója fel egykori dolgozójának, ám a bíróság megállapította, hogy a munkáltatói szerződésben semmi ilyen kitétel nem szerepelt, ezért ez az indoklás sem helytálló, és jár a fájdalomdíj.

Ennyi pénzből egyébként a per nyertese vehet egy csúcskategóriás multimédiás laptopot, meg egy új kamerát is, aztán használhatja nyugodtan arra, amire csak szeretné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik