Tech

Itt egy kütyü, amivel gyerekjáték autót lopni

Roncsolás mentesen, a pillanat törtrésze alatt lehet vele elkötni az autót.

Az autó érték, attól függetlenül, hogy mennyit adnak érte a piacon, hiszen akinek 300 ezer forintos van, annak ugyanolyan fontos, mint akinek 30 milliós. Viszont nincs olyan autó, amit ne tudnának ellopni, hiszen mindez csak idő kérdése, de ahol egyszerűbb a védelem vagy van némi kiskapu, ott egyszerűbb a dolog. Főleg akkor, ha az elkövetőnél van egy fura eszköz, amivel nem csak be tud jutni, de el is tudja indítani.

A The National Insurance Crime Bureau (NICB) egy nonprofit ipari szervezet, mely egy titokzatos eszközről írt a blogján a minap. A gépjármű eltulajdonítását segítő kütyü hasonló lehet, mint ami 2013-ban komoly fejtörést okozott a bűnüldöző szerveknek és a biztonsági szakértőknek, és most úgy néz ki, hogy megint felbukkant. Akkoriban azonban csak arra volt jó, hogy feltörjék vele az autót, és kipakolják az értékeket, most azonban már el is lehet indítani, és a négykerekűnek hűlt helye van. Működését nagyon jól mutatja az alábbi videó:

Úgy elviszik, mint a huzat

A szervezetnek sikerült beszereznie egy ilyen eszközt olyan cégektől, melyek azzal foglalkoznak, hogy a járművek biztonságát teszteljék, és két hét alatt 35 különböző típust tesztelt, és ezeknek 51 százalékát lehetett a módszerrel elkötni. Ám az egyszerűbb autók tulajdonosai fellélegezhetnek, hiszen csak azoknak kell félniük, akik kulcs nélkül, és nyomógombbal indítanak, mint ahogyan például egy Priust szokás, amire idehaza egyébként is nagyon fáj a foguk a tolvajoknak.

Röviden egyébként úgy lehet leírni a folyamatot, hogy a titokzatos doboz elcsípi a kulcs által sugárzott jelet, majd ezt továbbítja az “álkulcsba”, így pedig már nyitható és vihető is az autó, sőt, bizonyos típusok nem csupán elköthetőek, de újra is indíthatóak vele. Jelenleg nincs kielégítő védekezés, de már dolgoznak az ügyön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik