Tech

Börtön jár azért, ha az elnököt szidják az interneten

Akár három évet is ülhet, aki a neten becsmérli a jóságos vezetőt. Nem, egyelőre nem Magyarországról van szó, mindenesetre tanulságos történet.

Miközben a világ boldogabbik felén még nagyjából azt mondhat bárki, amit akar, vannak országok, ahol komoly problémát okoz, ha valaki hangosan is vállalja a véleményét. Több olyan nemzet is van, ahol az internet az egyik legkomolyabb ellensége az ország vezetésének, mert ott beszivároghatnak azok a hírek, miszerint az éppen haldokló nyugat valójában nagyon is jól érzi magát, de a legrosszabb, hogy az ország vezetőjét is szidhatják. Azerbajdzsánban akár még börtön is járhat azért,ha valaki nem csupán dicsérni meri az elnököt.
Szerdán döntött úgy az ország törvényhozása, hogy a kedves vezető internetes becsmérlése bűncselekménynek minősül, amit szabadságvesztéssel büntetnek.Mivel Azerbajdzsánban az összes, hagyományosnak tekinthető média a kormány erőteljes kontrollja alatt áll, az elégedetlenségnek az online közösségi média lett a felülete, és az emberek az internetes szolgáltatások segítségével próbálják elmondani gondolataikat, amelyek az olajárak esése miatti gazdasági hanyatlás, és a durva infláció miatt nem épp kedvesek a helyi vezetésre nézve.

Fotó: Reuters/Alessandro Bianchi
Fotó: Reuters/Alessandro Bianchi

Nem ma kezdődött

Magának az online kritikának a büntetése nem új keletű dolog arrafelé, mivel már három évvel ezelőtt beemelték a törvénybe egyes szankciók alkalmazását, így a felhasználók értelemszerűen megpróbálják minél inkább álcázni magukat, ugyanakkor eddig a vonatkozó rendelet nem tért ki külön az elnök személyére.

Büntetésként nagyjából 250 ezer forintnak megfelelő pénzösszegre, vagy akár 3 év szabadságvesztésre is számíthat a hangadó, ami egyértelműen a szólásszabadság páros lábbal tiprása, bár nem valószínű, hogy arrafelé ez újdonságnak számítana.

Az európai intézmények és jogi szervek azzal vádolják az olajtermelő, ex-szovjet országot, hogy gátolja a szabad véleménynyilvánítást, és kérik az elnököt, hogy gondolja át ezt az egészet, ám nem meglepő módon Ilham Alijev tisztviselői tagadják, hogy bármilyen szinten is korlátoznák a szókimondást.

Forrás: Reuters 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik