Tech

Csúcsforgalomban ragadt, pornót varázsolt az utcai kivetítőre

10 percig élvezhette a dugóban álló közönség a japán pornót, ami a furcsaságot előidéző hackernek akár hat évébe is kerülhet.

Egy 24 éves, informatikában jártas melós az indonéziai Dzsakartában elég komolyan belefutott a forgalmi dugóba, és úgy döntött, megpróbálja a szakmájában szerzett tudását kamatoztatva elütni az időt, és mit ad isten, pont volt kéznél az utcán egy digitális hirdetőtábla. A fiatalember úgy döntött, meghackeli a hatalmas kivetítőt, és mivel nagyon idegesítette a tötymörgés, valami igazán izgalmas filmet irányított át rá.
Az utca forgalmában résztvevők a szokásos reklámok helyett a “Watch Tokyo Hot” címet viselő japán pornóban gyönyörködhettek.

A film megközelítőleg 10 percig volt látható, ugyanis ennyi időre volt szüksége a hatóságoknak, hogy érdemben cselekedni tudjanak, és megszüntessék a tábla áramellátását, vele együtt pedig a szigetországbéli filmes pásztoróra látványát. Szerencsére mindezt rögzítette is valaki, így mozgóképes anyaggal is tudunk szolgálni.

Akár 6 évig is gondolkodhat, hogy jó poén volt-e

Innen nézve az egész nem több, mint egy jól/rosszul sikerült móka, hozzáállástól függően, ám Mochamad Iriawan, Dzsakarta rendőrfőnöke elmondta, hogy a mutatvány akár hat évnyi börtönt is érhet, hiszen Indonéziában a pornóoldalak tiltva vannak. Sőt, még a filmek romantikus jeleneteiben is elhomályosítják a konkrét csókokat, nemi jellegű finomkodásokat, de az is megesik, hogy kivágják őket. Az informatikust a munkahelyén tartóztatták le, és egy pillanatig sem tagadta a történteket.

A 24 éves IT-s amúgy annak köszönheti a lebukását, hogy a bejelentkezési adatai is láthatóak voltak, de az, hogy 10 percig ment valami, ami közösülésnek nézett ki, egy európai országban nem igazán érne hatévnyi elzárást. Ráadásul… hogy úgy fogalmazzunk, személyi sérülés sem történt.

Forrás: Geekologie

Ajánlott videó

Olvasói sztorik