Tech

Így működik az internet a világ legkegyetlenebb országában

Észak-Koreában nem viccelnek, amikor a világhálóról, az információról és az e kettőhöz való hozzáférésről van szó.

Észak-Korea nem lehet egy kellemes hely. A saját meghatározása szerinti önellátó államként működő országot egy Legfelső Vezető, Kim Dzsongun irányítja, aki valójában egy véres kezű diktátor, de nyilván e kifejezés egyik részét sem annyira tanácsos helyben hangoztatni.

Ahogy sok minden egyebet sem. Észak-Korea mindent, mindenkit beszabályoz és ez alól nem képez kivételt az internet sem. Pár nappal ezelőtt egy rendszerhiba következtében pár órán át kívülről is hozzá lehetett férni az ország hálózatához, aminek kapcsán kiderült, hogy az észak-koreaiak mindössze 28 weboldalt működtetnek.

Szigorúan ellenőrzött internetek

Ez úgy lehetséges, hogy Észak-Koreában az internet fogalma nem is nagyon létezik. Helyette egy államilag kontrollált, Kwangmyong nevű helyi hálózat működik egyfajta intranetként, azaz a lakosok csak ezen keresztül érhetik el azokat a weboldalakat, amelyeket központilag engedélyeznek. Az előbb említett 28 darab, .kp URL-el ellátott site-on kívül pár ezer olyan oldal látogatható, ami valamilyen csatornát képez a külvilág felé.

A Kwangmyong használata korlátlan és ingyenes mindenki számára, aki rendelkezik számítógéppel. Ez azonban nem olyan magától értetődő, hiszen egyrészt engedélyköteles, másrészt annyira drága, hogy az átlagbér háromszorosát is ki kell fizetni egy gépért.

readstar_os
Red Star OS: ha ismerős, akkor az nem a véletlen műve

Ahogy az összes diktatúrában, itt is vannak előjogokkal rendelkezők, akik ebben az olvasatban azt nyerik meg, hogy a net teljes egészét elérik. Ők általában magas rangú politikusok, az ő hozzátartozóik, az elit egyetemen tanuló diákok, és persze az állam kibervédelemmel foglalkozó szervezetének munkatársai. Utóbbiak feladata a forgalom figyelése, folyamatos naplózása.

Ahogy a nethez hozzáférés feltételei szabályozottak, úgy az is, hogy a számítógépeken milyen operációs rendszer futhat. Azt egy ideje lehet tudni, hogy az országnak Red Star, azaz Vörös Csillag néven saját rendszere van, ami Linuxra épül, és a Korea Computer Center elnevezésű kutató központ fejlesztette. Ők hozták létre és gondozzák Észak-Koreai hivatalos, állami weboldalát, valamint az ő kezük munkáját dicséri a helyben használható keresőmotor, a Neanara is.

Szeretik az Apple-t, de nem engedik

Kim Dzsongun egyébként köztudottan nagy Apple rajongó, olyannyira, hogy egyszer meg is jelent egy olyan kép, amelyen egy iMac, illetve máskor egy MacBook Pro mellett feszít. Hivatalosan az Apple természetesen semmilyen kereskedelmi kapcsolatot nem tart fent az országgal, így egészen biztos, hogy csempészáruról van szó. Az Apple, illetve az Mac OS a Red Starra is nagy hatással volt, hiszen a teljes menürendszer, ikonok, azok elrendezése az amerikaiak oprendszerét másolja.

dzsongun_imac
Kim Dzsongun és az ő szeretett iMac-je

Hogy a rend, a fegyelem, a totális kontroll fenntartható legyen az országban egyetlen internet szolgáltató működik. Az állami (mi más?) működtetésű Star Joint Venture Co. egyetlen optikai kapcsolatot tart fenn, ami Kínán keresztül húzódik, ezen felül mindössze egy műholdas link létezik, ami Németországban működik és csak akkor aktiválják, amikor kapacitás bővítésre van szükség.

És végül pár szó a mobilhálózatról – hiszen nem is kell hozzá sokkal több. A mobiltelefont, mint olyat csak 2002-ben tették elérhetővé Észak-Koreában, publikus szolgáltatás pedig 2008-ben indult el. A hálózatot egy egyiptomi vállalat (Orascom) működteti, ami azóta már tudja a 3G-t is, de ahhoz kizárólag a külföldi látogatók férhetnek hozzá. A mobil előfizetések száma mostanra elérte az 1,7 milliót az egyébként 25 millió főt számláló országban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik