Tech

Ismét zsebben robbant az elektromos cigi

New York központi pályaudvarán lángok csaptak ki egy férfi nadrágjából. És nem, ez most nem az a telefon, sőt, nem is telefon egyáltalán.

Az amerikai nagyváros központi pályaudvarának egyik boltjában, a Central Cellars Wine and Spirits Store-ban történt az eset, amit a biztonsági kamera is rögzített. Múlt szerdán elvileg minden úgy haladt a borokat és egyéb alkoholos italokat árusító üzletben, mint minden más napon, egyetlen vevő ácsorgott a pultnál, az alkalmazottak unottan beszélgettek a kasszák mögött, tán még a légy zümmögését is hallani lehetett.

Aztán Otis Gooding, az egyik eladó nadrágzsebe először füstölni kezdett, majd szikrákat és lángokat hányt – a vásárló és a többi kasszás is menekülőre fogta, Gooding pedig igyekezett valahogy eloltani a lángokat, illetve kipöckölni a zsebéből az esetet okozó e-cigarettát. Ahogy később a károsult ügyvédje elmondta, kliense harmadfokú égési sérüléseket szenvedett, és műtétre is szüksége volt a teljes gyógyuláshoz. Íme a videó, ahol több szögből is látható a furcsa eset.

Nem ez az első alkalom, hogy egy e-cigi okozott tüzet és balesetet. Tavaly egy kaliforniai nőnek ítélt meg 1,9 millió dolláros kártérítést, mert az autójában töltött elektromos cigarewtta felrobbant. Októberben pedig négy washingtoni és oregoni lakos indított közös keresetet az e-cigaretták gyártói és forgalmazói ellen, mivel állításuk szerint mindegyikük ilyen kötyük miatt sztenvedett égési sérüléseket.

Azt még nem tudni, pontosan milyen gyártmányú e-cigit használt ez esetben a pórul járt eladó, de az egyik munkatársa szerint olyan modell volt, amelyen a nagyobb teljesítmény érdekében szabályozni lehetett az áramfelvétel mértékét töltéskor. Lehet, hogy egy kicsit sikerült túllőni a célon. MIndenesetre a jelek szerint nem csak a hagyományos dohányzás káros az egészségre, hanem az elektromos változat is, csak épp másképp.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik