Tech

Milliárdokért kelt el a magyar fejlesztésű Skyscanner

A járatkereső szolgáltatást nyújtó céget egy kínai nagyhal kebelezte be.

Ha valaki repjegyet szeretne vásárolni (vagy szobát foglalni, autót bérelni), akkor a Skyscanner manapság kikerülhetetlen megállója a folyamatnak. A webes felülettel, illetve több platformon létező mobilos alkalmazással is rendelkező cég főleg azért érdekes számunkra, mert az okostelefonra történő fejlesztéseket egy magyar csapat végzi egy budapesti irodában.

Most az egész cég, velük együtt 1,74 milliárd dollárért a piac egyik legnagyobb szereplőjéhez, a kínai Ctriphez kerül.

A vételárat túlnyomó részt készpénzben egyenlíti ki a vevő, az ügyletet pedig a felek igyekeznek még ez év végéig lezárni. A SkyScanner sorsáért egyelőre nem kell aggódni, mivel a cég továbbra is önállóan, az anyacégtől (szervezetileg) függetlenül fog működni, így érvényes ez a magyar csapatra is.

A 2001-ben, skót szakemberek általalapított SkyScannert főleg az utóbbi 5 évben indult meg a növekedésben. Mára 700 főt foglalkoztatnak, és 10 irodát működtetnek világszerte – ezek egyike a budapesti is. A vállalkozás még ebben az évben is az aktív tőkekeresésé időszakában volt, amit jól mutat az is, hogy idén januárban estek át egy 192 millió dolláros befektetői körön.

Ezzel párhuzamosan 1,6 milliárd dollárra értékelték a céget, amihez képest a valós vételár a szakemberek szerint meglepően alacsony. A várakozásokhoz tartozott az is, hogy a SkyScanner 2017-ben már az IPO-ra (azaz tőzsdére lépésre) készült, ami így minden bizonnyal nem fog megvalósulni. Az elemzések szerint az utóbbi időben valamelyest csökkent a profit, de ez elsősorban a termék fejlesztésébe való beruházásoknak köszönhető.

A magyar kapcsolat

A sztori magyar részét a Distinction nevű mobilfejlesztő csapat képezi, amely 2014-ig külső partnerként működött együtt a SkyScannerrel. Addig a főleg a Windows Phone és Windows 8 felületekre dolgoztak, később pedig ők készítették el a hotelkereső alkalmazást iOS-re és Androidra.

A Skyscanner budapesti irodája
A Skyscanner budapesti irodája

Az igényes munkáikról egyre híresebb Distinction végül a SkyScanner szervezetében kötött ki, de a 30 főt számláló gárda azóta is a budapesti irodájában működik. A csapat fejleszti jelenleg az anyacég összes mobilos alkalmazását, korábban azonban olyan partnerekkel dolgoztak együtt, mint a Microsoft, az Audi, vagy a Red Bull.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik