Tech

Az önvezető autók forgalomba kerülésével a károk 90 százaléka el fog tűnni

A forgalomban 2020-ra megjelenhetnek az első önvezető autók, 2060-ra pedig teljesen átvehetik az uralmat a közlekedésben. Hogy ennek a nagy változásnak milyen pozitív hatásai lesznek, Kaszab Attila, a K&H Biztosító Zrt. vezérigazgató-helyettese ismerteti velünk. Több trend figyelhető meg napjainkban az autózás területén. Az első a telematika, a második az önvezető autók, a harmadik pedig az elektromos hajtású autók.

A telematika már része a mindennapjainknak. Ez úgy működik, hogy a gépjármű számítógépével rögzített adatokat elemzik, ezekből következtetéseket lehet levonni, például a vezetői magatartásra vonatkozóan. Nyáron indította el a K&H Biztosító a közlekedésbiztonság fokozását célzó telematikai projektjét, amelynek keretében az autósok vezetési magatartásáról gyűjtenek adatot. A program első két hónapjában összegyűjtött részeredmények szerint a sofőrök összesen 123 ezer kilométert, átlagban napi 81 kilométert, tettek meg, míg egy-egy autós naponta valamivel több mint másfél órát vezetett. A 123 ezer megtett kilométer alatt közel 23 ezer, autónként átlagosan 334 vezetési hibát regisztráltak az autókba elhelyezett okos berendezések.

A leggyakoribb hiba a gyorshajtás volt, a sofőrök/esetek 33,7 százalékában fordult elő. A második legtöbbször előforduló hiba az, hogy a sofőrök rossz fordulatszámon hajtották a motort: ez az autósok 20 százalékánál volt probléma. A harmadik helyen hármas holtverseny volt: a hirtelen gyorsításból és fékezésből, valamint a kanyarodásból adódó hiba egyaránt 14 százalékos arányt ért el.

Az önvezető autók pedig, elsősorban, a városlakók életét változtathatja meg gyökeresen: a jövőben nem lesz szükség saját gépjárműre, hanem az úgynevezett “car sahring” módszerrel egyfajta tömegközlekedési eszközzé válhat.

Ennek egyértelmű pozitív hozadéka az lesz, hogy kevesebb parkolóhelyre lesz szükség, hiszen kevesebb jármű lesz a városban. Az egymással kommunikáló autók pedig sokkal biztonságosabban fognak tudni közlekedni, a károk mintegy 90%-a is eltűnhet.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik