Tech

Öngyilkos lett a srác, akit csúnyán átvert egy lány Facebookon

Ismét bebizonyosodott, hogy amennyire a Facebook össze tudja hozni az embereket, annyira el is tud szigetelni egyéneket. Ebből pedig egészen komoly problémák is lehetnek, sőt, akár tragédiák is történhetnek. Ráadásul az a tény, hogy a kommunikációhoz, vagy akár mások megismeréséhez most már ki se kell mozdulni a számítógép, vagy a telefon kijelzője elől, akár durva félreértésekre, visszaélésekre is lehetőséget adhat, mint ahogy az alábbi történet is mutatja.
A 18 éves Mitchell Bowie ugyanis egy Facebookon megismert barátnő miatt lett öngyilkos – és ezt az állítólagos barátnőt azóta sem találják a hatóságok.

A júliusban történt szörnyű esemény után a holttestet a saját testvére találta meg, aki azonnal értesítette a rendőrséget. A család meg van róla győződve, hogy a fiút az a lány kergette az öngyilkosságba, akivel Facebookon tartotta a kapcsolatot, ugyanakkor állítják, hogy valójában egy nem létező személyről van szó, tehát valaki egy nagyon ízléstelen tréfát űzött a fiúval, aminek tragédia lett a vége.

Mitchell a képen balról látható Forrás: NCJM
Mitchell a képen balról látható
Forrás: NCJM

A sosem látott barátnő

A család a hatóságoknak elmondta, hogy Mitchell online kapcsolatba került egy liverpooli lánnyal, aki azonban folyamatosan kifogásokkal állt elő, amikor a fiú személyes találkozót szeretett volna kezdeményezni. A lány később már olyanokkal jött, hogy most már ne is próbálkozzon, mert ismer embereket Manchesterben (itt lakott az elhuny fiatal), akik simán leszúrják a srácot, ha továbbra is személyes találkozót próbál összehozni.

Ez a lány mondhatta neki, hogy legyen öngyilkos

– állítja a fiú nővére, Sinead, aki szerint a rendőrség sem foglalkozott az üggyel túl alaposan. Az elhunyt bátyja, Jay úgy nyilatkozott, hogy a Facebook-barátnő folyamatosan csörgette az otthoni telefont, és amikor Mitchell be akarta fejezni et a furcsa, virtuális kapcsolatot, akkor kezdte csak el igazán gyötörni. Az édesanya (Lisa) a halottkémnek azt mondta, meggyőződése, hogy Mitchell féltette az életét.

A bírósági meghallgatáson az is elhangzott, hogy a fiú kapcsolatban állhatott egy másik lánnyal is, aki az állítólagos unokatestvére volt az ő Facebook-barátnőjének, és akinek Mitchell fényképet is küldött az öngyilkosság éjszakáján, melyen egyértelműen látszott, hogy mire készül. Az “unokatestvér” ezt a fotót továbbküldte a családnak, ám már későn, mert a következő reggelen Mitchellt holtan találták.

Az unokatestvér vélhetően nem vette komolyan a fenyegetést, mert a családtagoknak küldte a fotót, és nem a rendőrségnek

– mondta Clare Bailey halottkém. A család úgy véli, sosem fog kiderülni, hogy valójában ki is a lány, és meggyőződésük, hogy igazából egy nem létező személy, akit egyébként azóta sem talál a rendőrség. Az is előfordulhatott, hogy csak valaki játszadozott a fiúval, és fiatal lánynak adta ki magát, aztán épp azért húzódozott a valódi találkozástól, mert ekkor fény derült volna a hazugságra.

Megválaszolatlan kérdések

Amennyiben a családnak igaza van, és a rendőrség valóban nem vizsgálta ki alaposan a dolgot, úgy felmerülhet a kérdés, hogy manapság, amikor néhány kattintással megállapítható, hogy melyik üzenetet honnan írták, miért nem bukkantak semmilyen nyomra? Illetve fura lehet az is, hogyha az édesanya úgy érezte, a fia fél valamitől, miért nem tett semmit? Talán idővel minden kiderül.

Forrás: MetroUK

!!!!

Segítségre van szüksége? Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetbe kerül, van segítség! Hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik