Tech

Már most tudjuk, mit akar mindenki jövő karácsonyra

Okosszemüveget. Tudjuk, ilyesmi már most is létezik, és mégsem lett belőle hisztéria, szóval akkor miért is? Mert állítólag az Apple is beszállt a buliba.

Lehet valaki Apple-fan, vagy épp az almás eszközöket élből elutasító felhasználó, azért abban mindenkinek egyet kell értenie, hogy a cég valami nagyon fontosat tényleg jól tud. Ez pedig az, hogy az új technológiákat a szélesebb tömegek által is fogyaszthatóvá teszi.

Mire is gondolunk? Például az okostelefonra: a fogalom létezett az első iPhone előtt is, de akkor még csak az elszánt geekek használtak ilyesmit, erre jött az Apple, az akkori lehetőségek mentén atomjaira egyszerűsítette és szexiesítette a kezelést, és bumm, addig pár ezer ilyen eszköz fogyott, azóta meg milliók havonta. Ugyanez a helyzet a tablettel is, hiába létezett már a “táblaszámítógép” fogalma korábban, ahhoz az iPad kellett, hogy az egész világ rákapjon a dologra. Aztán persze, hogy azóta telefonból és tabletből is van sok ezernyi gyártó és márka, valamint abban is megoszlanak a vélemények, melyik a legjobb, de a piaci szegmens robbanásához az Apple kellett.

Azért emlegetjük most fel ezeket, mert okosszemüveg is van már a piacon itt-ott, de valahogy egyikből sem lett igazi tömeghisztéria, ráadásul a legjobban várt Google Glass be is fulladt, és bár elvileg a keresővállalat újratervezve megint nekifutna a dolognak, konkrétumot nem hallottunk róla azóta sem.

Viszont most elindultak a hírek arról, hogy az Apple már egész jól halad saját okosszemüvegével, szóval esélyes, hogy jövőre már azok is ilyet akarnak majd, akik ma még azt se tudják, hogy létezik ilyesmi.

A hír alapja az, hogy az Apple állítólag a szemhez közel elhelyezkedő kijelzőket tesztel. A Bloomberg által közölt, iparági forrásokon alapuló információ több oldalról is hihetőnek tűnik, ugyanis egyrészt az Apple az elmúlt időszakban felvásárolt egy csomó olyan induló vállalkozásokat, amelyek kapcsolódó technológiákat készítenek, másrészt a vállalat termékfejlesztése is olyan irányba mutat, amibe belefér egy újabb kiegészítő.

Az iPhone-ok pont a fent említett újdonság-korszakukat már rég kinőtték, ezért bár minden évben felvillan valami újdonság, mondjuk a nyomásérzékeny kijelző, vagy a dupla kamera, az Apple szép lassan elkezdte szélesíteni a mobilos kiegészítők körét. Az okosórák piacát szintén ők lökték meg az Apple Watch megjelenésével, és simán lehetséges, hogy az okosszemüveget is egy iPhone-perifériaként pozicionálnák, tehát egy olyan eszközként, amely a mobil egyes tartalmait képes megjeleníteni a szemünk előtt úgy, hogy ehhez nem kell a telefont kivenni a táskából vagy zsebből.

Emellett pedig Tim Cook is egyre többször nyilatkozik olyasmiről, hogy a kiterjesztett valóságban nagy fantáziát lát – innen pedig elkezdhetünk fantáziálni olyan Apple térképről, amely a szemünk elé, a valós utca látképére vetíti az irányjelzőket és extra információkat, vagy a videóhívás másik szereplőjének arcát helyezi el úgy a látóterünkben, hogy őt is lássuk, de közben egy fának se menjünk neki.

Jó kérdés persze, hogy jövő év végéig lesz-e valami az Apple-szemövegből, de ha a cég nem akar lemaradni a piacról (márpedig az új divatkütyük esetében inkább előtte szeret haladni egy ideig), akkor nem sokat késlekedhet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik