Tech

Durva lesz az emberi hangot manipuláló Photoshop

Elképesztően hatékony hangmanipulációt dolgozott ki az Adobe, és ehhez csupán néhány egyszerű teendőt kell elvégezni. A hírhamisítók már tűkön ülnek.

Az már senkit nem lep meg, hogy a Photoshop segítségével tulajdonképpen olyan fényképeket és képeket lehet előállítani, amit csak akar az alkotó, hiszen ezt hosszú évek óta tapasztaljuk. De az Adobe műhelyében nem csupán a vizualizációval foglalkoznak, hanem a hangokat is kezelésbe vették, és ennek igencsak lenyűgöző eredménye lett.
Konkrétan arról van szó, hogy néhány kattintással, illetve billentyűzet leütésével olyan szavakat és mondatokat adhatunk valaki szájába, amiket soha nem is mondott.
Ebben nem az a fantasztikus, hogy ilyet még nem láttunk, hiszen manipulált hangfelvételekről nem most hall először a világ, ugyanakkor az a könnyedség, amivel mindez kivitelezhető, szemkápráztató. Az alábbi videón látható bemutatót, melyet a ZDNet tett közzé,  az Adobe egyik fejlesztője, Zeyu Jin prezentálta az Adobe MAX konferencián San Diegóban, ahol megmutatta, hogy a Project VoCo névre hallgató fejlesztés jelenleg milyen fázisban van.

Mint látható, a hangfájl minden különösebb probléma nélkül, szöveges formában manipulálható úgy, hogy a szoftver képes megérteni és replikálni a beszélő hangját, illetve mondandóját, ráadásul akár 20 perces időtartamot is képes kezelni.

Amikor hangfelvételt készítünk, legyen az akár párbeszéd, akár alámondás, a résztvevők sokszor utólag szeretnének változtatást kérni, mert vagy hibáztak valahol, vagy kifelejtettek valamit, esetleg egyszerűen csak a narratíván kívánnak változtatni. Az általunk kifejlesztett technológia, a Project VoCo, melynek segítségével egyszerűen csak be kell gépelni a szót, vagy szavakat a cserélendők helyére, vagy beilleszteni a kommentárba. Az algoritmus a munka többi részét elvégzi, és a végeredmény olyan lesz, mintha a beszélő szájából hangzott volna el.

– írja az Adobe a sajtóközleményében. Mindebből jól látszik, hogy miután a képszerkesztésben új távlatokat nyitottak a felhasználók számára, most a hangok területén is hasonló cselekedetet kívánnak végrehajtani. Ugyanakkor érdemes mindennek az etikai hátterét is végiggondolni, hiszen így valóban olyan dolgokat mondathatunk ki emberekkel, amiket ők esetleg soha nem ejtenének ki a szájukon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik