Tech

15 kép, amit inkább törölnénk az internetről

Bátky Zoltán
Bátky Zoltán

tech-újságíró és zenész. 2016. 11. 04. 12:01

Azt is írhatnánk, hogy 15 szexinek szánt kép, ami egyáltalán nem szexi, sőt... Vagy azt, hogy atyaég, kiégtek a szemeink.

Egy közkeletű poén elferdítésével az internet olyan fórum, ahova mindent ki szokás tenni, sőt mindent IS. És pont ez a baj, néha olyan képek, képaláírások, közösségi bejegyzések kezdenek el keringeni, amiket bárcsak ne láttunk volna meg. Aztán persze mi is tovább osztjuk, mert ha nekünk beleégett a retinánkba, akkor ne ússza meg más sem. És közben mégis azt kívánjuk, bár születtünk volna a pattintott kőkorban, ott talán sose bukkantunk volna ilyen barlangrajzokra.

A Buzzfeed egyik válogatása alapján mutatunk 15 gyöngyszemet az elmúlt 15 évből. Néhol borzalmas minőségűek, de a tartalom… a tartalom borzalmas igazán. Mindenki nevében elnézést kérünk. Elnézést IS.

Ezt a képet eredetileg ezzel a szöveggel osztották meg: “hmmm, ez a tök mindjárt megkapja a magáét”. Nem akarjuk tudni.

Szintén szexinek szánták ezt a fotót, a kommentár így hangzott: “Helló, répa bébi, tudom, hogy rám vársz”. Érdekes új nézőpont a répa és az erotika kapcsolatában.

Az alábbi ábrát sikeresen így osztották meg Twitteren: “a víznek van a legjobb segge bugyiban”. És még mondják, hogy az iskola nem jó semmire.

A következő fotót egy amerikai bulvármagazin online kiadásából fotózták ki, az eredeti címe az volt, hogy “Ez a fotó Georgia államból bizonyítja, hogy a Nagylábúnak feszes, táncos popója van”. Köszönjük. Tudomány rovat?

Aztán lassan belemegyünk a 18+ rovatba egy óvatos rasszista felhanggal. Valaki ugyanis így osztotta meg a következő montázst: “amikor a fehér emberek szexelnek, az úgy néz ki, mint egy sütni való csirke”. Merre van a legközelebbi kolostor?

Az alábbi megállapítás Twitteren született. Azt mondja: “Imádom, ha a srácok a szemembe élveznek, olyankor közelről látom az eljövendő gyerekeinket”. Gratulálok, Coelho-díjas. Nem.

A következő képre rá is biggyesztették azt a kérdést, ami reméljük, egy ideig még nem fogalmazódik meg a Disney-meséket néző gyerekek fejében.

És ha már Disney, erre itt gondolt már valaki? Nagyon reméljük, hogy nem:

A következő grafika valószínűleg mostanában készülhetett, vagy legalábbis egy korábbi rajzra most írta rá valaki a nevet, majd így osztotta meg: “Ő lehetne Donald Trump női alteregója”. A jelenleginél biztos jobban tetszene, de azért kösz, nem.

A nem létező “Apuka kicsi fia” rovat díjnyertes felvétele lehetne az alábbi, melyet a fiatalember így publikált: “Király tolltartót találtam apám fiókjában”. Kíváncsiak vagyunk, a kölyöknek hogy mondták el az igazságot. Vagy talán nem is.

Oké, a következő szimplán aranyos. A komment szerint “Fel se tűnt eddig, milyen jó kis húsos feneke van a kanapénknak”. Azért persze innentől teljesen máshogy ülünk a tévé elé.

Bár többek fiatalkorából ismerős lehet a helyzet, de azért ne már. Az alábbi kép felirata ugyanis így hangzott: “amikor már épp elmennél, de a csajod azt mondja: ne hagyd abba”.

Az pedig elég durva, amikor a szuperhősös légballonok leeresztése kissé furcsa pózokat eredményez. A felirat szerint “Batman elég durván ráhajolt a Macskanőre”.

A következő kép nem csak az “Év felsőteste” díj kieső versenyzője miatt érdekes, hanem amiatt is, amit sejtet. Azt mondja: “A füst alatt meztelen vagyoooook”. Reméljük, sosem oszlik szét a gőz.

Végül pedig egy újabb rajzfilm-karakter, amire sosem nézünk többé ugyanúgy. Spongyabobot meg kezdjük sajnálni.

Ennyi, mára bezárhatjuk az internetet, úgysem történik innentől semmi érdemleges.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

MANCHESTER, ENGLAND - MAY 23:  A Police officer stands guard near the Manchester Arena on May 23, 2017 in Manchester, England.  At least 22 people were killed in a suicide bombing at an Ariana Grande concert at Manchester Arena which was packed with children. It is the worst terrorist incident on British soil since the London bombings of 2005.  (Photo by Jeff J Mitchell/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.