Tech

Repülő autókkal támad újra az Uber

Mit fognak ehhez szólni a kereskedelmi céllal repülő kisgépes pilóták? Eltorlaszolják a Cessnákkal a légifolyosót?

Az Uberre akár azt is lehet mondani, hogy ha kidobják az ajtón, visszarepül az ablakon, hiszen azok után, hogy miután függetlenítette a személyfuvarozást a diszpécserszolgálattól, és emiatt elég sok taxis érezte veszélyben a munkáját, a cég a legfrissebb hírek szerint már a légiközlekedés felé kacsingat. Mit fognak ehhez szólni a kisgépes pilóták?

A repülésnek megvan az a lehetősége, hogy radikálisan javítsa a városi mobilitást, és az emberek visszakapják azt az időt, amit a munkába járással töltenek

– állítja az Uber, ami nem csupán a levegőbe beszél, hanem konkrét elképzelései is vannak arra, miként valósítaná meg mindezt. A terv szerint a közlekedést apróbb méretű, elektromos repülőgépek hálózata biztosítaná, melyek fel-és leszállása is vertikálisan történik, így nincs szükségük futópályára ahhoz, hogy elemelkedjenek és földet érjenek. Ezek a helyből felszálló (VSTOL) masinák hosszabb távra éppen úgy alkalmasak, mint a rövidebb, városi közlekedésre, de elterjedésük első lépése az lenne, hogy alkalmassá váljanak a hosszabb távú napi ingázásra.

uber-repulo

A VTOL technológiában az a legjobb, hogy már jó ideje rendelkezésre áll, így nem a nulláról kell kezdeni a fejlesztést, hanem viszonylag könnyedén adaptálható a már meglévő típusokból. Példának okáért ilyen repülőgép a V-22 Osprey, melynek elforgatható légcsavarja felszállásnál forgószárnyként működik, vízszintes irányú repülésnél pedig hagyományos srófként. Nem tervezi ezt másként az Uber sem, ám még így is akadnak problémák, melyekre a cég igyekszik megoldást találni.

uber-repulo_2

A repülés drága. Igaz ez?

Alapvető gondolat a repülésről, hogy sokba kerül, ám bizonyos kompromisszumokkal (amiket a fapados járatokkal sűrűn utazók elég jól ismernek) pénztárcabarát közlekedési formává tehető. Az Uber szerint egy ugyanolyan táv megtétele, ami az UberX használatával 111 dollár, a levegőben megtéve sem kerülne többe 129 dollárnál, de a cég szerint hosszabb távon akár 20 dollárra is csökkenhet az ár. Na, ekkor lenne igazán ütős a szolgáltatás! És, hogy mennyire lehet gyors a repkedés?
Az Uber szerint egy 70 kilométeres Los Angeles – San Jose táv autóval közel 100 perc, míg a levegőben mindössze 18 perc, mivel a cég személyszállító lepkéi akár 320 km/órával is hasíthatnak majd.

De mindezt csak azután, ha valóban sikerül megalkotni a megfelelő “szárnyasokat”, és a Légiközlekedési Hatóság is azt mondja, hogy nincs akadálya a mutatványnak. Addig azonban mindez nem több, mint egy terv, bár annak azért elég ambiciózus.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik