Tech

Brutálisak, gyönyörűek és hiperdrágák az új MacBookok

Bár az Apple legtrendibb terméke kétségkívül az iPhone, nagyon sokan várták már az almás laptopok vérfrissítését. Sok idő után végre meg is érkeztek az új MacBookok.

Szeptember elején mutatkoznak be szokás szerint az iPhone-ok, most is megtörtént mindez, követtük is végig, ahogy kell. Viszont sokakban maradt még hiányérzet, mivel a MacBookok terén elég régóta nem villantott már komolyabbat az Apple, egyes modellek konkrétan 2014-ben frissültek utoljára. Szerencsére egy ideje már tudni lehetett, hogy október végén ezen a téren is történik végre valami, és tegnap le is zajlott a nagy sajtóesemény, ahol kaptunk MacBookok mellett új Apple tévét, ráadásul többféle formában is.

Nagy képernyőt a kicsikre is

Mivel az Apple bejelentésein a lényeg mindig a második részben történik, először most is a még mindig csak feltörekvő Apple TV-vel indítottak. Persze feltörekvés ide vagy oda, a platformon már 8000-nél is több app, köztük pedig több mint 2000 játék érhető el, ráadásul idén még jön a Minecraft is (ami érdekes csavar, tekintve, hogy a bányászós-legózós játék már a Microsoft istállójába tartozik). Videós és streaming téren is 1600 fölött jár az alkalmazások száma, aminek leginkább a tartalomszolgáltatók örülhetnek, akik így telepakolhatják az előfizetőiket néznivalóval (meg előfizetési díjakkal persze).

A nagy újdonság ezen a téren egy app, ami ráadásul univerzális: tévék mellett iPhone-okra és iPadekre is elérhető, így most már tényleg valdi multiplatform szolgáltatássá válhat (persze a multiplatformot szigorúan almás logóval ellátott eszközökre kell érteni, de ki is várt mást ugyebár). Az alkalmazás egyébként egy csomó kényelmi funkcióval bővült, könnyebb kategorizálni például a sorozatokat és filmeket, könnyebben találjuk meg azt, amit épp nézni akarunk. Persze a Siri továbbra is segít a keresésben is, csak bemondjuk neki, mit néznénk, ő meg (jó esetben) villantja a kedvencünket.

macbook-pro-apple-tv

Filmnézés közben is több lehetőségünk van, mert manapság már nem menő csak úgy bámulni egy irányba egy órán át (azt hagyjuk is, hogy mindez jó divat-e vagy sem). Most például közvetlenül az Apple TV-ből tudunk Twitterre írni, miközben megy a sorozat, de akár szavazásokat, vagy csevegéseket is indíthatunk. Jöhetnek a vicces kedvű tévénézők, akik a távol levő haveroknak is idő előtt árulhatják el, hogy a szemüveges a gyilkos.

Amerikában decembertől lesz általánosan elérhető az app, Európáról külön nem értekeztek.

Indulhat a csata

No, és akkor jöjjenek a MacBookok. Húzós ez a hét ilyen téren, hiszen a Microsoft épp egy nappal korábban mutatta be a MacBook és iMac vevők elszipkázására hivatott Surface hibrid notebookot és profi egybegépet. Ráadásul oda is szúrtak egyet az Apple-nek azzal, hogy 185 ezer forintnak megfelelő kedvezményt adnak azoknak a vásárlóknak, akik MacBookjukat Surface Bookra cserélik (amiben ráadásul van érintőkijelző, míg az almás laptopokban nincs, bár a fene tudja, hogy erre mindenki ráizgul-e, mindenesetre 185 ezer az 185 ezer).

De most vissza MacBookokra. Az új modelleken valóban megjelent a már régóta rebesgetett extra érintőfelület: a billentyűzet felső sora fölött van egy új érintőkijelző, de az csak most esett le, hogy igazából ez nem plusz, hanem a hagyományos funkcióbillentyűket cseréli le. Tehát F1, F2 és társai helyett mostantól egy olyan dinamikus felületet kapunk, amin egyrészt mi magunk konfigurálhatjuk az érintőgombokat, de az épp futtatott alkalmazásnak megfelelően is változnak az itt megjelenő gombok. Szóval zene- és filmlejátszás közben vezérlőgombokat, hangerő-csúszkát használhatunk, de csevegőprogramot elindítva a kedvenc emojikat pakolja ki nekünk a rendszer, amit egy érintéssel szúrhatunk be. Mondjuk vicces lesz billentyűparancsként látni mondjuk a kis pislogó kaki-ikont, de tuti, hogy lesz olyan, aki beállítja (mondjuk nem én, mert az én pénztárcámnak és ár-érték igazságérzetemnek nagyon durva lett a MacBookok ára, de erről majd később).

macbook-pro-003

Az alumínium készülékházak dizájnja valamelyest átalakult, bár a hagyományos MacBook kinézet megmaradt. A 15 hüvelykes modell 15,5 milliméter vékony lett és 1,8 kilót nyom, míg a 13-as változat 14,9 milliméteres vastagságához mindössze 1,3 kiló tartozik. A sötétszürke és ezüst színű modelleken a tapipad mérete is megnőtt, konkrétan kétszeresére. Ja, és az érintőcsíkra (ami egyébként a TouchBar névre hallgat) visszatérve ezen kapott helyet az iPhone-okból már ismerős ujjlenyomat-olvasó is.

Csupa erő, csupa izom

Persze lenne felháborodás, ha csak külsőségében és pár extrájában változott volna a rég várt család, de a belsőségek terén is rendben van minden. A 14 nanométeres Intel Core i7 processzor egyszerre bivalyerős és az elődeihez képest energiatakarékosabb is: az Apple szerint “akár 10 órát” is kibír most egy MacBook, ami persze kábé azt jelenti, hogy tökig lesötétített kijelzőn nézünk rajta bélyegméretű filmet, normál használatra ennél azért valószínűleg kevesebbel számolhatunk. Memóriából 8 gigabájtot kapunk, a tárhely legfeljebb 2 gigabájtnyi SSD lehet, a grafikáért pedig Radeon Pro vezérlő felel. Ez utóbbi állítólag 130 százalékkal erősebb, mint az előző MacBook Pro 3D-teljesítménye, videószerkesztés közben 57, játékok alatt 60 százalékkal is gyorsabban számolhat a grafikus chip.

macbook-pro-002

A készülékházon alapból négy Thunderbolt 3 port figyel, ami már az USB-C dugaszokat várja szeretettel, ezek közül az egyik szolgál a töltőkábel befogadására is (tehát a pletykáknak megfelelően valóban eltűnt a mágnesesen csattanó korábbi töltőfej). Ja, és ami az iPhone 7 bejelentése óta égető kérdés lehet sokakban:

mindenki nyugodjon le, az új MacBookokon van jack audiócsatlakozó.

Az Apple most az egyszer stílusosan dobálózott nagy számokkal, amikor egy jóval korábbi géppel hasonlította össze a friss modelleket. Szinte napra potosan 25 éve, 1991. október 25-én mutatta be ugyanis első modern értelemben vett laptopját a cég, a Powerbook első generációjánál egy mostani MacBook Pro 6,8 milliószor gyorsabb.

Mikor, mennyiért?

Az érintőcsíkkal felturbózott 13 és 15 hüvelykes MacBook Prók nagyjából 2-3 hét múlva érkeznek a boltokba (a hazaiakba a magyar Apple weboldal szerint 3-4 hét alatt jut el, de a tehetős családok azért még bezsákolhatnak egyet karácsonyig). A 13-as TouchBar modell legkisebb hardveres kiépítése 1799 dollárba kerül, a magyar bruttó ár viszont elszállt 650 ezerig. A 15 hüvelykes verzió alapkiépítésének 2399 dolláros ára pedig hozzánk elérve már 880 ezer forint áfával együtt.

Akinek esetleg elég egy szerényebb tudású modell is, az a 13 hüvelykes változat TouchBar nélküli, óvatosabb hardverrel szerelt, és csak két Thunderbolt 3 porttal rendelkező variánsát is választhatja, ez 1499 dolláron indul odakint, az Apple hivatalos magyar ára 550 ezer forint.

macbook-pro-001

Jó kérdés, hogy az Apple ezzel elhalványjtja-e a Surface újdonságaival próbálkozó Microsoftot. Egyrészt Magyarországon eldöntött a kérdés, hiszen a Surface-ek hazai bevezetéséről továbbra sincs információ, míg a MacBookok jönnek menetrendszerint. Viszont az árszint mindkét gyártó újdonságait magasan a csúcskategóriába pozicionálják, ami az Apple esetében már hagyomány, a Microsofttól pedig majd megszokjuk. Szóval ahogy a telefonoknál Android-iPhone hitvita lángol már évek óta, itt is az dönt majd, hogy kinek mit mond az a márkahű szíve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik