Tech

Tényleg menő lett az új Nintendo konzol

Bemutatták a Nintendo Switchet, ami továbbra sem azzal akar hódítani, hogy izomerőben alázza le az Xboxot és a PlayStationt, viszont használni tényleg baromi jó lesz.

Az egykor szebb napokat is látott japán vállalat nagyjából egy évtizede adott ki utoljára asztali játékkonzolt: a Wii a mozgásérzékelős kontrollerek miatt egy ideig nagyot ment, de végül lemosták az erősebb hardverrel rendelkező, ezért szebb és fajsúlyosabb játékokat futtató új Xboxok és PlayStatin-ök. Azóta a Nintendo kézikonzolos vonalon próbálkozott több-kevesebb sikerrel, de most valami nagyot kellett villantaniuk ahhoz, hogy újra csúcsközelbe kerülhessenek.

Elsőre felemás megítélni, hogy sikerült-e nekik, de az biztos, hogy ügyesen próbálkoznak. A korábbi híresztelésekben még Nintendo NX néven emlegetett, de végül Switch névre keresztelt eszköz bemutatójából az derül ki, hogy a Wii-hez hasonlóan most sem arra mentek rá, hogy hardveres izomépítésben verjék meg a Sonyt és a Microsoftot, viszont megint valami olyan használati extrát sikerült kitalálniuk, amitől újszerű és menő lehet egy NX-et birtokolni.

Szóval miért is különleges a Nintendo Switch?

Leginkább azért, mert egyszerre kézi- és asztali konzol. Oké, ezt már valamilyen szinten láttuk a Wii U esetében is, de most a Switch-et bárhová magunkkal hurcolhatjuk, hogy a saját kijelzőjén folytassuk a játékot, nem kell az asztali konzol közelében maradnunk. Csak kiszedjük a dokkolójából, és már vihetjük is bárhová, ahol ugyanúgy egyerős, asztali gép erejét kapjuk, csak épp nem tévére kötve.

nintendo-switch-002

De ez még önmagában csak egy az extrák közül. Ahogy az előzetes találgatások is megszellőztették, a konzolról leválaszthatjuk a két oldalsó elemet, amik egyszerre is használhatók két kezes vezérlőként, vagy akár ketté is oszthatjuk, és az egyik felét odaadva másnak kettesben is játszhatunk tovább. Ugyanezt egyébként megjátszhatjuk akkor is, ha a Switch a dokkolóban van a tévé mellett.

nintendo-switch-003

És ez még mindig nem elég. A bemutató szerint arra is van lehetőség, hogy több Switchet szinkronban használjunk vezeték nélküli kapcsolattal összekötve őket, ekkor akár többen, több kijelzőn is játszhatjuk ugyanazt a játékot, akár egy sokszereplős sportszimulációt, vagy verekedős kalandot használva egymás ellen, vagy kooperatív módban. A bemutató kisfilm végén még arra is kapunk némi utalást, hogy akár komolyabb e-sport terveket is dédelget a Nintendo, ami a virtuális meccsek távol-keleti hagyományaira építve tényleg sikeres út lehet.

Mi az, amit még nem tudunk?

Egyrészt azt, hogy milyen hardver ketyeg a konzol gépházában. A jelek szerint a tévé mellé szánt dokkoló tényleg csak az otthoni, kényelmes összeköttetés céljait szolgálja, tehát a főbb hardverelemek a vastagabb tablet-méretű hordozható egységben kapnak helyet. Ettől még lehet kifejezetten izmos a Switch, hiszen egy ilyen méretű hibrid laptopban is vannak már kifejezetten jó processzorok és grafikus vezérlők. A felvezető videóban promózott játékok szintén túlmutatnak a Wii-korszak gyengébb hardverére optimalizált, elnagyolt grafikájú, butácska megvalósításaitól.

Ráadásul a jelek szerint a legfontosabb játékfejlesztők és -kiadók is támogatják a Switchet, a Bethesda, a Capcom, az Electronic Arts, a Konami és a Sega is az új konzol mögé állt, míg a legutóbbi Nintendo konzolokon már túlsúlyos volt a japán gyártó saját címeinek felhozatala. Oké, persze azért itt is lesz Mario és egyéb nintendós saját brandek ezerrel, de az jó jel, hogy a “külsősök” is bíznak az újdonságban.

nintendo-switch-004

A másik érdekes kérdés, mennyibe fog kerülni a Nintendo Switch. Az előzetes hírek szerint akár 350 dolláros áron is nyithat, ami egybevág azzal, hogy Kimishima Tacumi vezérigazgató szerint nem folytatják az elmúlt évek gyakorlatát, amikor egységenként akár óvatos veszteséget is elkönyveltek, csak hogy piacot nyerjenek a 300 dolláron induló Wii U-val (ami mellesleg nem is sikerült nekik valami fényesen).

Az viszont már biztos, hogy a Nintendo lemarad az idei ünnepi vásárlási szezonról, a Switch csak jövő márciustól lesz kapható, ezzel marad idő a Sonynak és a Microsoftnak már jó előre promózni a 2017-es, erősebbnek és nagyobb tudásúnak várt PS-eket és Xboxokat. De az is lehet, hogy a Switch ötletes extrái annyira elkapják a fiatalok érdeklődését, hogy a Wii egykori sikeréhez hasonlóan a közönség az élvezetes és sokrétű használat esélyére harap rá, és a Nintendo újra felszálló ágba kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik