Tech

Végre jöhet az új MacBook család

Jó ideje várják a rajongók az Apple laptopok generációváltását, gyártói forrás szerint viszont már nem kell sokat aludni a bemutatóig. Mondjuk a hagyománytisztelőknek nem lesz teljesen örömteli a dolog.

Kínai, gyártói forrásból, japán közvetítéssel érkezett a legújabb híresztelés, miszerint nagyon hamar, akár még október legvégéig bejelenthetik a rég várt új MacBook családot. Nagyon ráfér már a termékkategóriára a vérfrissítés, hiszen az utóbbi években csigalassúsággal hoztak ki új modelleket. Legutóbb tavaly áprilisban érkezett a 12 hüvelykes, retina kijelzős modell, ugyanebből a családból a 13 hüvelykes változatot pedig 2012 végén indították el, és Pro modellből is 2012-ben láttunk utoljára teljesen újat.

A mostani hír szerint legelőször épp a MacBook Pro sorozat tagjainak aktualizált változatai érkeznek, amelyekből már ősszel lehet válogatni a hivatalos viszonteladóknál.

Amit viszont semmiképp ne keresgéljünk a frissített almás laptopokon, az a hagyományos USB-A csatakozó, ezek helyett már kizárólag USB-C és Lightning port lesz a gépházakon. A töltés is USB-C aljzaton keresztül történik majd, tehát elfelejthetjük a mágnesesen “csattanó” töltőkábelt is (ezáltal ismét esély adódik rá, hogy a vezetéknél fogva lerántsuk az asztalról a drága gépet).

Lesz viszont új OLED érintőkijelző-csík a billentyűzet fölött, amely az alapvető információk (akku töltöttségi szintje, WiFi jelszint és egyebek) mellett különféle alkalmazásokban speciális funkciókat is kaphat. Emellett új TouchID ujjlenyomat-olvasó is kerül a gépekre.

Ez a kép még csak koncepció a kiszivárgott információk alapján, de már itt is jól látszik az extra OLED érintőkijelző-csík
Ez a kép még csak koncepció a kiszivárgott információk alapján, de már itt is jól látszik az extra OLED érintőkijelző-csík

A vérfrissítéssel együtt viszont lesz olyan modell is, ami eltűnik a kínálatból, ez pedig állítólag a MacBook Air 11 hüvelykes verziója, bár azt még nem tudni, hogy már októberben lecsap-e a bárd a pengevékony sorozat legkisebb tagjára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik