Tech

Az Apple mégsem autókkal fogja megváltani a világot

Nagyon úgy néz ki, hogy az Apple kinyírja a saját autóját még azelőtt, hogy egyáltalán bármit is megtudtunk volna róla.

Az Apple egyik legambiciózusabb, egyben legtitkoltabb projektje mindenképpen a Titan kódnévvel illetett autó, amiről az elmúlt években rengeteg pletyka látott napvilágot, de konkrétum egy sem. Ha viszont igazak a Bloomberg értesülései, akkor ez már így is marad. Mondjuk az Apple-autó eddigi történetét az is jól jellemzi, hogy a tekintélyes internetes magazin a Titan projektet Titanic szójátékká változtatva számol be a hírről, ez pedig nagyon jó analógia azt illetően, hogy milyen hatalmas tervek voltak az Apple önműködő autója kapcsán, és végül mi lett belőle.

A Titan jéghegye azonban talán nem annyira halálos, mint a legendás hajóé: a hírek szerint ugyanis, bár bár autó nem lesz belőle, de maga a rendszer, ami önvezetővé tette volna, talán érdekes lehet más gépjárműgyártók számára. Viszont az idő szorongatja a projekt vezetőit, akik azt mondták, mindenképpen villantaniuk kell valamit 2017 végéig, méghozzá valami használhatót. Ha visszatekintünk egy kicsit az elmúlt évekre, azt láthatjuk, hogy a Project Titan a kezdetektől fogva egyfajta kezeletlen káosznak számított az Apple számára, hiszen a vezetőség 2015-ben még abban sem tudott megegyezni, hogy egyáltalán mit is szeretnének pontosan. Egy meg nem nevezett belső forrás egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy

a Titan a cégvezetés hihetetlen kudarca.

Ez egészen addig így volt, amíg meg nem jelent a színen Bob Mansfeld, aki újraformálta az elképzeléseket, és elvetette azt a koncepciót, hogy a Tesla Model S ellenfelét “tenyésszék ki” az Apple mérnökei. Ám Elon Musk, a Tesla Motors alapítója és vezérigazgatója (valamint űrmogul és gyakorló milliárdos) akkor sem idegeskedett volna, ha mégis egy vetélytárs készülődött volna a piacon. Már csak azért sem, mert egyszer azt mondta, az Apple nem más, mint az elvérzett Tesla-mérnökök temetője, amivel arra utalt, hogy elég sok olyan szakember, aki nem felelt meg a kihívásoknak nála, az almás cégnél kötött ki.

project titan

Mindent egybevetve, az Apple valóban jobban járt volna akkor, ha már elsőre sem egy Tesla-gyilkos járművet hoz létre, hanem valami olyan platformot, amit könnyedén tovább tud értékesíteni harmadik fél felé, aki aztán létrehoz belőle valami ténylegesen használhatót. Vajon ennyi lett volna a Titan projekt története, vagy van még tovább? Nem most először hallani arról, hogy ennyi volt és vége, ugyanakkor még a nyáron is arról szóltak a hírek, hogy bár csak öt év múlva, de érkezik az Apple autója. A céggel kapcsolatban pedig jól tudjuk, hogy a hivatalos bejelentésig semmi sem biztos náluk, szóval ebből még okos autós szoftvertől tényleges gépjárműig bármi lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik