Tech

Október végén valami nagyon titkosat leplez le a Microsoft

Nagyon titokzatos a Microsoft, de azért némi logikázással sejthető, hogy miről van szó.

Olyanok ezek a tekintélyes méretű cégek, mint a nagy költők misztikus múzsái, tehát tele vannak titkokkal, és ha mondanak valamit, az is csak egyfajta lebegtetés, semmint igazi bizonyosság. Pont, mint ahogy a Microsoft is csinálja jelenleg, amikor azt mondja, hogy “bejelentek egy újdonságot, de nem mondom meg, hogy miről van szó”.

Csak annyit tudni, hogy a cégóriás megszellőztette: október 26-án lesz valamilyen rendezvény, ahol valamiről szó lesz, de semmi konkrétumot nem árult el. Többen azonban úgy vélik, hogy alighanem a Windows 10 lesz az esemény fókuszában. Ezt mondjuk azért sem nehéz kitalálni, mert a meghívó szövege így szól: “Csatlakozz hozzánk, hogy láthasd, mi a következő újításunk a Windows 10 kapcsán. Jegyezd fel a dátumot, és nézd az élő közvetítést. #MicrosoftEvent New Yorkban, 2016. október 26-án szerdán, délelőtt 10-kor EDT/PDT”.

microsoft

Az Ubergizmo szerint a bejelentés bármihez kapcsolódhat, ami a Windows 10 univerzumban van, de olyan pletykák is szárnyra keltek, hogy talán a Surface szintén szerephez jut majd. Ennek azért lehet alapja, mert júniusban már lehetett olyasmiről hallani, hogy a Microsoft egy iMac konkurenst kíván piacra dobni, ez pedig az AIO Surface PC. Nem is olyan régen pedig a zuhanyhíradó szerint már arról volt szó, hogy októberben jöhet ez az eszköz, és ha ezt a pletykát, illetve a mostani meghívót összevetjük, akkor elképzelhető, hogy jó felé tapogatózunk.

Aki azonban esetleg valami mást is szeretne látni október 26-án, az nem biztos, hogy örülni fog, főleg, ha a Surface Phone lebeg a szeme előtt, mert az egy darabig még a függöny mögött marad, ha egyáltalán valaha is előjön onnan.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik