Tech

A magyarok már interneten hallgatnak zenét a rádió helyett

Az idősebbek még ragaszkodnak a bevett módszerekhez.

Idén először többen hallgattak a Youtube-on zenét, mint rádióban – derül ki a ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért idei jelentéséből.

A 18-29 éves korosztály 80 százaléka már interneten hallgatja kedvenceit, az 50-60 év közöttieknél 38 százalék ez az arány. Ők még a rádiót preferálják, 84 százalék köztük a rádióhallgatók aránya.

Telefonon, CD-n vagy más adathordozón tárolt zenét minden korosztály hasonló arányban hallgat: a 18-29 év köztiek 46 százaléka, a 30-49 évesek fele, az idősebbeknek pedig 58 százaléka.

A felmérésből kiderül az is, hogy a magyar lakosság többsége a hazai előadókat preferálja. Koncerten az emberek 62 százaléka járt az elmúlt egy évben, de ebbe beleszámolják a falunapokat, gasztrofesztiválokat vagy a vendéglátóhelyen hallgató élőzenét is. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik