Tech

Újra beütött a krach a Note 7-tel

Horváth Balázs
Horváth Balázs

újságíró. 2016. 10. 06. 10:09

Egy már kicserélt és biztonságosnak mondott Note 7 füstölt el egy repülőgépen.
Korábban a témában:

Az utóbbi hetekben egyre több hibás Note 7-et cseréltek ki a tulajdonosok, a koreai cég többször is azt közölte, hogy egyre kevesebb problémás készülék van a terepen, jól működik a csereakció. Ha bebizonyosodik, hogy valóban egy új esetről van szó, akkor a Samsung gondosan felépített stratégiája, és kommunikációja kártyavárként omolhat össze.

A gyártó pontos instrukciókkal látta el a tulajdonosokat arra vonatkozóan, hogy miről lehet felismerni a már kicserélt Note 7-eket, és még egy weboldalt is üzembe állított, ahol az IMEI szám alapján bizonyosodhatnak meg róla, hogy az új eszközükkel már nem lehet probléma. Úgy tűnt, hogy szépen halad az ügy a megoldás felé, amikor jött a hír, hogy ismét gond volt egy Note 7-tel.

Az eset a Southwest Airlines Louisville-ből Baltimore-ba tartó 994-es járatán, a gép felszállása előtt, még a kapunál történt. A The Verge beszámolója szerint a gépet egy füstölgő okostelefon miatt evakuálták, az utasok mindehhez a kabinajtót használták és mindeközben szerencsére senki sem sérült meg. A lap munkatársainak sikerült elérnie a mobil tulajdonosát (Brian Green), aki megerősítette, hogy egy már kicserélt Galaxy Note 7-ről van szó.

A The Verge-höz eljuttatott fotók és információk ezt egyelőre mind alátámasztják. Green azt állítja, hogy a telefont szeptember 21-én vette át az AT&T egyik üzletében, meg van róla győződve, hogy a kezelőfelületen az akku ikonja zöld volt, illetve küldött egy fotót is a Note 7 dobozáról, amelyen jól látható a biztonságosságot (de legalábbis a készülék kicserélt voltát) jelző fekete négyzet.

Green elmondta, hogy beszállás után a kikapcsolt mobilt zsebre tette, majd ezt követően nem sokkal füst kezdett szivárogni belőle. A „sűrű, szürke-zöld színű füst” megjelenése után azonnal a gép padlójára dobta, ahol a telefon kigyulladt, és egészen beleégette magát a padlószőnyegbe. A mobil 80 százalékos töltöttségi állapotban volt, és addig kizárólag vezeték nélküli töltővel töltötte.

Azóta IMEI szám alapján is ellenőrizték a készüléket, és az erre szolgáló weboldal azt közölte, hogy a telefon biztonságos. A Samsung azóta egy rövid közleményt juttatott el a The Verge szerkesztőségének, amiben ez áll:

Amíg nem sikerül megszereznünk a szóban forgó készüléket, nem tudjuk megerősíteni, hogy az incidens valóban egy Note 7-hez kötődik. Folyamatosan együttműködünk a hatóságokkal és a Southwest munkatársaival, hogy megkapjuk a telefont és nyilatkozhassunk az ügyben. Ahogy bevizsgáltuk a telefont, további információkkal szolgálunk.

Fotók: The Verge
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.