Tech

A hírszerzés kérésére kutakodott felhasználóinak levelezésében a Yahoo

Yahoo
Yahoo
A vállalat korábbi biztonsági vezetője szerint a cég felelőtlenül járt el, illetéktelen kezekbe is kerülhettek volna az emailek.

A Yahoo beadta a derekát az amerikai hírszerző szerveknek, és tavaly óta olyan szoftvert alkalmazott, amellyel az összes felhasználó email-üzeneteit át tudják vizsgálni, a hatóságok által kért információk után kutatva. Erről két korábbi Yahoo-alkalmazott, és egy harmadik, a történtekre rálátó forrás beszélt a Reuters hírügynökségnek.

Szakértők szerint ez az első olyan eset, amikor nyilvánosságra került, hogy egy amerikai internetes vállalat ilyen szinten együttműködött a hírszerzéssel. Az nem derült ki, hogy pontosan milyen információkat kerestek, csak az, hogy lehetőség volt arra, hogy megadott szövegrészeket találjanak meg a Yahoo szerverein tárolt több száz email és csatolmányaik közt. Azt sem tudni, hogy a vállalat milyen információkat adott ki, egyáltalán átadott-e valamit a hatóságnak.

A Reuters forrásai szerint a Yahoo vezetése azért tett eleget a hatóságok kérésének, mert reménytelennek látták, hogy szembeszálljanak vele. 2007-ben egy másik ügyben már kudarcot vallottak – az arról szólt, hogy egyes email-fiókok tartalmát bírósági felhatalmazás nélkül is átkutathassák.

Úgy tudni, hogy a Yahoo biztonsági részlegét nem is értesítették minderről. Az ott dolgozók azt hitték, hackertámadás történt. Miután kiderült, hogy az emailek közti keresgélést lehetővé tevő szoftvert a vállalat igazgatója engedélyezte, Alex Stamos, a cég információbiztonságért felelős vezetője felállt. Az eljárást már csak azért is felelőtlennek tartotta, mert akár illetéktelen kezekbe is kerülhettek volna a felhasználók levelei.

Stamos most nem akart nyilatkozni az ügyben, a Yahoo pedig annyit közölt, hogy mindig az Egyesült Államok törvényeivel összhangban járnak el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik